Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tuti helyet buktak a demokraták Massachusetts államban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Meglepetésre republikánus győzelem született a keddi időközi szenátorválasztáson az amerikai Massachusetts államban; a konzervatív Fox News hírcsatorna szerint ez olyan súlyos csapás a demokratáknak, mint amilyen Amerika számára az 1929-es tőzsdekrach volt.

Az NBC hírcsatorna már a szavazási urnák lezárása után másfél órával bejelentette a valószínű ellenzéki győzelmet.

A szavazatok csaknem 100 százalékának összesítése alapján a republikánus Scott Brown állami szenátor 52 százalékos eredményt ért el, demokrata párti ellenfelét, Martha Coakley főállamügyészt csak a szavazók 47 százaléka támogatta voksával. Utóbbi elismerte vereségét és közölte: tiszteletben tartja a szavazók véleményét.

Az egész ország a New England-i államra figyelt. Az időközi szavazás jelentőségét maga Barack Obama elnök is kifejezte, aki a hétvégén személyesen is elutazott Bostonba és a demokrata jelölt mellett kampányolt. A választásnak "nem is lehetne messzemenőbb következménye Massachusettsre és a nemzetre nézve" - hangsúlyozta támogatóinak küldött kedd reggeli sms-üzenetében, akiket szavazásra buzdított.

Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó - az országosan a legnépszerűbb republikánus politikusok egyike - úgy értékelte az eredményt: a választók nemcsak az új szenátorra voksoltak, hanem Obama tevékenységéről is véleményt is mondtak. A szavazók szerinte csalódtak, mert Obama nem ígéretei szerint irányítja az országot.

Richard Ross republikánus képviselő azt mondta: a demokraták lebecsülték a korábban súlytalannak tartott 50 éves Brownt, aki mellesleg triatlonista, rendkívül kemény teljesítményre képes.

A The Wall Street Journal aznapi számában rámutatott: a legkékebb - vagyis a legmegbízhatóbban demokrata párti - államok közé tartozó Massachusettsben érzékelhető hangulatváltás, a kék állam lázadása azt jelzi: alaposan megváltozott a közvélemény az eltelt egy évben. Szerdán van az első évfordulója annak, hogy Obamát beiktatták hivatalába.

A massachusettsi vereséggel a Demokrata Párt elveszíti 60 fős "szupertöbbségét" a szövetségi törvényhozás 100 fős felsőházában. Ez módosíthatja Obama elnök minden törvényhozási elképzelését, hiszen az obstrukcióbiztos többség elveszítésével a demokraták komoly engedményekre kényszerülhetnek majd a republikánusokkal szemben.

A Demokrata Párt vezetésében az utóbbi napokban - amikor a felmérések előre jelezték a választás eredményét - szinte pánik tört ki, a republikánus győzelem ugyanis átírhatja az egészségügyi reformtörekvéseket. Brown egyik legfőbb kampányüzenete ugyanis az volt: nemmel szavazna a demokrata egészségügyi csomagra.

A szövetségi állam egyik szenátori mandátumát a tavaly augusztusban elhunyt Edward Kennedy majdnem 47 éven át birtokolta. Az állam legutoljára 1972-ben szavazott be republikánus politikust a washingtoni szenátusba. A CNN hangsúlyozta: ennek fényében nagyon erős üzenet a republikánus jelölt jelentős arányú győzelme. A demokraták attól tartanak: a republikánus győzelem az előhírnöke lehet annak, hogy a novemberi félidős kongresszusi választásokon a Demokrata Párt jelentős veszteségeket fog elszenvedni.

Barack Obama telefonon gratulált Scott Brownnak a győzelemhez és kitűnő kampányához, egyben közölte, együtt kíván vele működni "sürgető gazdasági kérdésekben".