Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem látszik ki Kassa a hó alól

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kelet-Szlovákiába lassan normalizálódik a helyzet a hétvégi kiadós havazás után. Kassán két nap alatt több mint 50 centiméter hó hullott.

Az ország második legnagyobb városában a legidősebbek sem emlékeznek ekkor hóra. A belváros utcái szinte eltűntek a félméteres hótakaró alatt, aminek eltakarítását nehezítette az erős szél is.

A tömegközlekedés szinte teljesen megbénult, emiatt a város polgármestere másodfokú készültséget rendelt el, és felszólította a lakosokat, hogy ha tehetik, maradjanak otthon.

Egy időre leállt a Kassa és Pozsony közötti vasúti forgalom is, emiatt több száz ember a vonatokban, illetve az állomásokon rekedt. A havazás éjfélre állt el, és a szél is alábbhagyott, de az utak folyamatos tisztítása ellenére a tömegközlekedés még most is csak akadozva működik.

Hírügynökségi jelentések szerint az első- és másodrendű utak - köztük a szoroskai, a dobsinai-dombi és dargói hegyi átjárót - már járhatók Kelet- Szlovákiában. Javult a helyzet a nagymihályi és a tőketerebesi járásokban is, ahol tegnap több utat betemetett a hó.

A legtöbb gondot a nyári abroncsokkal közlekedő kamionok okozták, több jármű az árokba csúszott.

A frissen hullott hatalmas hónak csak a gyerekek örülnek, hétfőn ugyanis szünet van az iskolákban. A meteorológusok szerint a téli idő még jó pár napig eltart, de a szombatihoz hasonló kiadós havazás már nem valószínű.