Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szigorítják a drogtörvényt Romániában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Napokon belül betiltják a könnyű drogok forgalmazását Romániában: a törvényben meglévő kiskapu bezárásával megszigorították a drogtörvényt.

Hamarosan megjelenik a drogtörvény módosítása a román hivatalos közlönyben, s attól kezdve pedig egyaránt szabadságvesztéssel sújtják a könnyű drogok forgalmazását és fogyasztását.

A hallucinogén anyagokat forgalmazó "álomboltok" egy jogi kiskapunak köszönhetően szaporodhattak el Romániában az utóbbi fél évben: olyan növényi kivonatokat és porokat árusítottak, amelyek mindeddig nem szerepeltek a tiltott szerek listáján - írja a Krónika című kolozsvári napilap hétfői számában.

A bukaresti egészségügyi tárca közleménye szerint az elmúlt évben 1300 személy, főként fiatal fordult orvoshoz a még nem tiltott, de az egészségre ártalmas szerek okozta súlyos mérgezések miatt.

A minisztérium kezdeményezésére 2010. január 10-én találkoztak először az Országos Gyógyszerügynökség, a Drogellenes Ügynökség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Bukaresti Orvosi Egyetem Gyógyszerészeti Karának, a Toxikológiai és Botanikai Tanszéknek a képviselői. Õk állították össze egy hónap alatt azoknak a termékeknek a listáját, amelyeknek összetételében az egészségre káros anyagok vannak.

Az új jegyzék kiegészíti az eddigi listát, amelyeket az illegális drogforgalmazásra, valamint a kábítószerekre és azokhoz hasonló hatású növényekre vonatkozó törvények tartalmaznak - közölte a lapnak nyilatkozva Cseke Attila egészségügyi miniszter.

A hallucinációt, a kokainéhoz hasonló függőséget, egyes esetekben akár halált is okozó gombák, növények és mesterséges hatóanyagok forgalmazásáért a jövőben 3-tól 20 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A rendeletben nemcsak a hatóanyagok, hanem azok a fantázianevek is szerepelnek, amelyek alatt ezek a boltok árusítják termékeiket.

A Krónika cikke szerint Nagyváradon egyelőre zavartalanul működik a hallucinogén anyagokat értékesítő "fűszerbolt", miközben Kolozsvárott a múlt pénteken, február 12-én bezárt az összes hasonló üzlet. Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere már a törvénymódosítás hírére bejelentette, hogy felfüggeszti a már meglévő boltok működési engedélyét, újakat pedig nem bocsát ki.