Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kadhafi Nigéria több államra osztását javasolja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nigéria több államra való felosztását javasolta Moammer Kadhafi líbiai vezető a JANA hivatalos hírügynökségnek adott, hétfőn napvilágot látott nyilatkozatában.

Kadhafi nemrégiben azt javasolta, hogy az afrikai országot vallási alapon válasszák ketté egy keresztény és egy muszlim hitű államra Pakisztán és India 1947-es szétválasztásának a példája alapján.

Már ez a gondolat is a nigériai vezetés felháborodását váltotta ki, s konzultációra hazarendelték Nigéria tripoli nagykövetét. Több vezető nigériai politikus felelőtlenségnek minősítette Kadhafi javaslatát, s azt a líbiai vezető színpadias magatartásának és nagyotmondásának a számlájára írták. David Mark, a szenátus elnöke egyenesen bolondnak nevezte Kadhafit.

Kadhafi most viszont azzal állt elő, hogy Nigériát - mint ahogy az a volt Jugoszláviával történt - etnikai alapon darabolják fel. Érvelése szerint önmagában a vallási alapú felosztás még nem jelent gyógyírt Nigéria gondjaira. Az országban élnek olyan népcsoportok is, amelyek a függetlenség elnyerésére törekszenek, tekintet nélkül vallási hovatartozásukra - fejtette ki. Kadhafi ezek között említette a Nigéria keleti és déli részén élő jorubákat, valamint az ország nyugati és déli térségeit benépesítő igbókat.

A többnemzetiségű Nigéria számára legmegfelelőbb modell a jugoszláv szövetségi állam hat országra szakadása lenne - vélte a nyilatkozatban Kadhafi, aki utalt arra is. hogy Koszovó ugyancsak levált Szerbiáról.

Nigéria a maga 150 millió lakosával Afrika legnépesebb állama. Északon többségükben muzulmánok, délen pedig keresztények élnek. Március elején véres összecsapások zajlottak le a két vallási felekezet között a közép-nigériai Plateau szövetségi állam közigazgatási székhelye, Jos városa környékén.