Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Feltárulnak Castro titkai

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Zárt ajtók mögött, válogatott közönség előtt bemutatta emlékiratait Fidel Castro volt kubai kommunista elnök, aki a kötetben megosztja az olvasókkal, hogy gerillatársaival miként aratott \"stratégiai győzelmet\" Fulgencio Batista diktátor hadserege felett.

A könyvbemutatót a havannai kongresszusi központban rendezték meg. A 84. születésnapján augusztus 13-án ünneplő Castro több mint egy órán át beszélt. A bemutatón megjelentek az 1959-es kubai forradalom más vezetői, köztük Guillermo García és Ramiro Valdés is.

A kubai állami televízió jelentése szerint a Stratégiai győzelem című kötet többek között elmeséli, miként aratott győzelmet a Fidel Castro vezette 300 gerilla 1958 nyarán a kelet-kubai Sierra Maestra hegységben "tízezer állig felfegyverzett katona ellen". Ez a győzelem felgyorsította Castro hatalomra jutását, s vezetett el végül ahhoz, hogy Batista 1959. január elsején elmenekült a karibi szigetországból.

Fidel Castro 2006-ban megbetegedett, az államelnöki tisztséget átengedte öccsének, Raúl Castrónak, de változatlanul övé a Kubai Kommunista Párt első számú vezetői tisztsége, a főtitkári poszt. A 2006 júliusában elvégzett műtéte után sokáig távol maradt a nyilvánosságtól.

Idén Július 7-én azonban visszatért a rivaldafénybe, a mostani eseményt is beleszámítva immár kilencedszer jelent meg a nyilvánosság előtt.