Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Görögország teljesítette valamennyi vállalását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Görögország teljesítette a megszorító programban szereplő valamennyi vállalását, amit az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap szabott meg számára - olvasható az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap csütörtökön Frankfurtban kiadott közös közleményében. Így az ország az eredeti ütemtervnek megfelelően megkaphatja a pénzügyi támogatás következő részletét.

A közös közlemény szerint a görög takarékossági program "erőteljes startot vett", a június végéig kitűzött valamennyi cél megvalósult, a reformok pedig előbbre vannak a tervezettnél. Mindamellett a nemzetközi szervezetek szerint jelentős kihívások és kockázatok állnak még az ország előtt.

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap szakértői július 26. és augusztus 5. között tartózkodtak Athénban, a Görögországnak nyújtott nemzetközi hitelcsomag első felülvizsgálatát tárgyalták meg a kormánnyal. Ez volt az első felülvizsgálat azóta, hogy a kormányzat májusban bejelentette adósságcsökkentő takarékossági programját.

A három szervezet szerint a görög gazdaság várakozásaiknak megfelelően teljesített május óta, ennélfogva megerősítették korábbi előrejelzésüket, amely szerint a GDP négy százalékkal zsugorodik az idén és 2,5 százalékkal jövőre. Az idei inflációra vonatkozó előrejelzést viszont felfelé módosították, 4,75 százalékra a közvetett adóemelések miatt.

Görögország az eredeti menetrend szerint októberben számíthat a 110 milliárd dolláros kisegítő csomag második, kilenc milliárd eurós részletére. Ebből az IMF 2,5 milliárdot ad, a többit a tagországok állják. Az első 20 milliárdot májusban kapta, a következő kilenc milliárd decemberben várható.