Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csak a jövő héten szavaz a szlovák parlament a kormány programnyilatkozatáról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csak a jövő héten szavaz a szlovák parlament a jobbközép kormány programnyilatkozatáról. A kedden kezdődött vita ugyanis még nem zárult le. Miután még legalább harminc képviselő kíván szólni, az ülést pénteken délután megszakították és csak kedden folytatják.

A törvényhozás vezetése csütörtökön állapodott meg abban, hogy a vitát, sem a felszólalások hosszát nem szorítják időbeni korlátok közé. Ján Slota, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) délelőtti javaslatáról, miszerint az egész vita csak felesleges szócséplés, hiszen a végén a koalíciós többség úgyis megszavazza a dokumentumot, s ezért jobb lenne a vitát lezárni, s hazamenni. Slota nagy tapsot kapott, de a parlament végül nem is szavazott javaslatáról.

A kormány programnyilatkozatát kedden délután terjesztette a törvényhozás elé Iveta Radicová miniszterelnök.

A koalíció és az ellenzék vitájának a hangneme továbbra is éles, indulatos, s olykor személyeskedő volt. A kormányprogram gyakorlatilag minden fejezete már szóba került.

Rafael Rafaj pénteken azzal is megvádolta a kormányt, hogy elárulta Szlovákia nemzeti és szociális érdekeit. "A programnyilatkozat temetőre emlékeztet, amelyben önök elhantolták az oktatás, a kultúra és a külpolitika (szlovák) nemzetállami érdekeit" - jelentette ki az SNS frakcióvezetője. Peter Zajac, a koalíciós Híd képviselője visszautasította ezt, s "olcsó jajveszékelésnek" minősítette Rafaj beszédét.

Pavol Paska, az ellenzéki Smer képviselője, volt házelnök "dilettánsnak" minősítette Lubomír Galko, védelmi minisztert. A Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője élesen visszavágott. Galko később újságíróknak azt mondta: ha nem szakítják félbe vitáját Paskával, aki szerinte durván sértegette őt, könnyen "ökölpárbajba" csaphatott volna át a szóváltás. "Paska már olyan vörös volt mint a pulyka" - jelentette ki a miniszter.

Míg a koalíciós képviselők és a miniszterek dicsérik a programot, s támogatásukról biztosítják a kormányt, addig az ellenzék bírálja, s képviselői jelezték, hogy nem szavaznak bizalmat a kabinetnek.

A négypárti kormánykoalíciónak a 150 tagú törvényhozásban 79 képviselője van, míg az ellenzéknek 71. A kormánynak 76 igen szavazatra van szüksége ahhoz, hogy bizalmat kapjon a testülettől.