Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Válságos az állapota a meglőtt magyar katonának

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Stabil, de még mindig súlyos az állapota annak a magyar katonának, akit hétfőn támadtak meg Afganisztánban - írta az Index. A honvédelmi tárca közölte: egy német katonai kórházba szállították át a sérültet, aki továbbra is kómában van.

A katonák állapota stabil - mondta a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Benkő Tibor, vezérkari főnök.

A tárca közleménye szerint a másik két sérült katonát is az afganisztáni Mazari Sarifban lévő német katonai kórházban kezelik. A sérültek kórházba szállítását homokvihar akadályozta, ezért először Puli-Humriban látták el őket.

Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök a támadásról azt közölte: a konvoj mellett improvizált robbanószerkezetet robbantottak, majd három irányból kézifegyverekkel tűz alá vették a katonákat.

A konvoj negyedik autója, amelyben a meghalt katonanő és három sérült társa is utazott, ekkor kapott telitalálatot páncéltörő rakétavetőtől - fűzte hozzá.

A Jobbik a magyar katonák hazahívását, az MSZP több honvédségi forrást, az LMP nemzeti egyetértést szorgalmazott a haláleset után kiadott közleményében.

Schmitt Pál köztársasági elnök levélben fejezte ki részvétét az Afganisztánban elhunyt magyar katona hozzátartozóinak.

A kormánypárti frakciószövetség szintén őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt katona családtagjainak, hozzátartozóinak és barátainak, súlyosan sérült társainak pedig mielőbbi gyógyulást kívánt.