Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szigorúbban szabályozná az atomerőművek működését Sarkozy és Kan

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nicolas Sarkozy francia elnökhöz csatlakozva Kan Naoto japán miniszterelnök is szigorúbb nemzetközi biztonsági előírásokat sürgetett az atomerőművek számára. A Japánra lecsapott cunamiban megsérült fukusimai erőműben a szakemberek az idővel versenyt futva próbálják megállítani a radioaktív víz szivárgását.

Franciaország és Japán, a világon az atomenergiát legnagyobb mennyiségben előállító két ország szerint a G8-ak májusi csúcstalálkozóján vezető téma lesz a nukleáris energiaágazat biztonsága.

A március 11-i, a Richter-skálán mért 9-es erősségű földrengés és az azt követő pusztító szökőár után Nicolas Sarkozy volt az első nyugati vezető, aki Japánba látogatott. A házigazdák számára a szolidaritás kifejezése mellett azért volt fontos a francia elnök látogatása, mert Franciaország a világ egyik legnagyobb atomenergia-termelője és jelentős szakértelmet halmozott fel az ágazatban.

Japán francia és amerikai segítséggel próbálja elhárítani a károkat, amelyeket a fukusimai atomerőműből származó sugárszennyezés okoz, és megállapítani azt, honnan kerül a tengerbe és a talajba a radioaktív elemeket tartalmazó víz. Már Japánban vannak a fűtőanyagot szolgáltató francia Areva cég szakértői, hogy segítsenek a mentesítésben.

Nicolas Sarkozy szerint egyébként nem a nukleáris energia termelésével van a baj, hanem azzal, hogy nincsenek közös, globális előírások, ezért az év végére meg kell állapodni a mindenkire érvényes szabályokról. A technológia exportőreként azonban a franciákat kellemetlenül érintheti, hogy Japán feladhatja tervét 14 további atomreaktor építéséről.

Franciaország 58 reaktort működtet és ebből az ország áramellátásának 80 százalékát fedezi. Japánban 55 reaktor üzemel, ezek az áramtermelés 30 százalékát adják.

Naoto Kan miniszterelnök további szakértői segítséget és robotokat kért a külföldtől szivárgás megállításához a fukusimai erőműben. "Hatalmas mennyiségű szennyezett víz folyik el, bárki bölcsességére szükségünk van" - mondta a kormányfő.

Csütörtökön a határérték 4400-szorosát meghaladó mennyiségű radioaktív jódot mutattak ki tengerben a reaktorok közelében, az 1-es számú reaktor alatti talajban pedig a megengedett szint tízezerszeresét mérték.

Közben több ezer japán és amerikai katona intenzív kutatásba kezdett a szökőár áldozatainak holtteste után az ország északkeleti részén. Az akcióban 120 repülő, helikopter és 65 hajó vesz részt. Japánban továbbra is több mint 16 ezer embert tartanak eltűntként nyilván.