Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Pozsony aggasztónak tartja a magyarországi szlovákok helyzetét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jóllehet lassult a magyarországi szlovákok asszimilációja, ám az identitás és a nyelv elvesztése továbbra is gyors ütemű - állítja a pozsonyi Határon Túli Szlovákok Hivatala hétfői közleményében.

"A szlovák kisebbség helyzete Magyarországon nehéz, már-már kritikus. A magyar nemzetiségi politika példaértékűségéről szóló nyilatkozatok ellenére a magyarországi szlovák kisebbség képviselőinek véleménye szerint hiányoznak az egyértelmű garanciák, főként ami a magyarországi szlovákok jogos elvárásainak, illetve szükségleteinek pénzügyi biztosítását illeti, miközben az állam részéről a status quót sem mindig tartják be" - olvasható a dokumentumban.

A közlemény kiadására az után került sor, hogy Milan Vetrák, a Határon Túli Szlovákok Hivatalának elnöke találkozott a magyarországi szlovákság vezetőivel: Imrich Fuhllal, a Szlovák Kisebbségi Önkormányzatok Képviselői Klubjának elnökével, Ruzena Egyedová-Baránekovával, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnökével és a szövetség titkárával, Monika Szabóovával.

Vetrák szerint a magyar politika többet foglalkozik a határon túli magyarokkal, mint a saját kisebbségeihez tartozó adófizetőkkel, holott a kisebbségek elvárnák, hogy az állam ugyanolyan lehetőségeket biztosítson önazonosságuk megőrzésére, mint amilyeneket magyar polgártársaiknak biztosít.

A szlovák kisebbség vezetői felhívták a HTSZH figyelmét arra is, hogy Magyarországon több mint a felére csökkent a kisebbségi önkormányzatok és szervezetek eddigi támogatásának mértéke. A problémára a HTSZH a szlovák-magyar vegyes bizottság legközelebbi ülésén szeretné felhívni az illetékesek figyelmét.

A szlovákok szerint nagy problémák vannak az oktatásban: a magyarországi szlovák óvodákban csak napi egy tanórát tartanak szlovákul, egyébként a nevelők magyarul beszélnek. A szlovák kisebbségi iskolákban pedig többnyire csak heti négy óra szlovák van. Gondot jelent az is, hogy a pedagógusok nagy része az elkövetkező években nyugdíjba megy, s nincs utánpótlás. Ez az állapot kedvezőtlenül befolyásolja a békéscsabai és a budapesti szlovák gimnázium helyzetét, valamint a főiskolák szlovák tanszékeinek helyzetét.

Pozsony érdeklődéssel várja, hányan vállalják a szlovák nemzetiséget a legközelebbi népszámlálás alkalmával Magyarországon, s fontosnak tartja, hogy a kérdezőbiztosok között megfelelő számban a szlovákok is képviselve legyenek.

Milan Vetrák, aki a közelmúltban vette át a HTSZH irányítását a jövőben szeretne szorosan együttműködni a magyarországi szlovákokkal.