Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Még néhány óra, és megbénulhat Amerika

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Két napon belül negyedszer végződött kudarccal csütörtök éjjel az amerikai elnök és a Kongresszus két házelnökének az érvényben lévő költségvetés csökkentéséről folytatott tárgyalása; amennyiben péntek éjfélig nem születik meg a kompromisszum, akkor ideiglenesen megszűnik a szövetségi kormányzat egy részének finanszírozása.

A novemberi, félidős választások nyomán republikánus irányítás alá került képviselőház korábban megszavazott egy törvénytervezetet, amelynek értelmében még a szeptember 30-ig tartó pénzügyi évben 61 millió dollárnyi kiadást kellene lefaragni a büdzséből. A demokraták azt állítják, hogy ebből 34,5 milliárd dollárnyi megszorításba belementek, s erről megállapodás is született. A republikánusok azonban tagadják, hogy létrejött volna az egyezség, és szerdán 40 milliárdnyi költségcsökkentést követeltek.

Barack Obama a Harry Reiddel, a Szenátus demokrata párti többségének vezetőjével, John Boehnerrel, a Képviselőház republikánus párti elnökével és Joe Biden alelnökkel csütörtök éjjel lefolytatott válságtanácskozás után mérsékelt derűlátásnak adott hangot, rámutatva, hogy a csökkentési tételekkel kapcsolatos közeledtek az álláspontok, s hogy a két házelnök kabinetjének tagjai az éjszaka folyamán megpróbálnak egyetértésre jutni a néhány fennmaradt "nehéz kérdésben".

Az elnök kijelentette, hogy nem érez "vad optimizmust", valamint, hogy meghagyta Reidnek és Boehnernek: péntek reggel jelentsék neki, hogy sikerült-e megállapodásra jutniuk. A tárgyalófelek egyike sem bocsátkozott részletekbe.

Amennyiben nem születik meg a megállapodás, akkor a mintegy négy millió szövetségi alkalmazott közül mintegy 800 ezernek - a külföldi háborúkban harcoló katonákat is beleértve - szombattól felfüggesztik járandósága kifizetését. A nem létfontosságúnak ítélt kormányzati intézmények munkája a megegyezésig leáll. Hasonló esetre legutóbb 15 éve volt példa, amikor a demokrata párti Bill Clinton elnök állt szemben a Kongresszussal, amelyben akkor mind a Szenátus, mind a Képviselőház a republikánusok kezén volt.

Harry Reid az esti megbeszélés előtt 50 százalékra becsülte a megegyezés esélyét, rámutatva, hogy a demokraták már minden olyan, a republikánusok által követelt büdzsécsökkentésbe beleegyezetek, amelyet megengedhetőnek tartottak. A szenátusi többség vezetője az immár több tucat képviselővel és szenátorokkal is rendelkező, ultrakonzervatív Tea Party mozgalmat vádolta meg azzal, hogy az ország érdekeit figyelmen kívül hagyó, ideológiai nyomást gyakorol a republikánus vezetésre. (A keményvonalas jobboldal egyebek mellett az abortusz közpénzből való finanszírozása, valamint több környezetvédelmi költségvetési tétel eltörlését követeli.)

A nap folyamán korábban a republikánus többségű képviselőház olyan határozatot fogadott el, amely 12 milliárd dollárnyi lefaragás fejében egy héttel meghosszabbítaná a megegyezés határidejét, és az költségvetési év végéig biztosítaná a Pentagon teljes büdzséjét. Obama azonban jelezte, hogy amennyiben a tervezet eljut az íróasztaláig, akkor meg fogja azt vétózni, mert az elmúlt hetekben már két hasonló, rövid távú, halogató kompromisszum született, s az elnök végleges megegyezést szeretne.

A nem létfontosságúnak ítélt feladatokat ellátó szövetségi alkalmazottakat már csütörtökön figyelmeztették: elképzelhető, hogy munkájukra ideiglenesen nem lesz szükség.