Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bíróságtól kéri a kormány két ellenzéki párt feloszlatását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A bahreini igazságügyi miniszter bírósághoz fordult, hogy két síita ellenzéki párt betiltását kérje egy hónappal a parányi monarchiát megrázó kormányellenes tüntetések elfojtása után.

A minisztérium a legnagyobb ellenzéki pártot, a Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetségét (Wefaq), valamint a jóval kisebb, ám jóval radikálisabb Iszlám Akciót akarja feloszlatni. Közleményében a tárca azzal indokolta ezt a döntést, hogy a két síita csoportosulás megsértette az alkotmányt és a hatályos törvényeket, kárt okozott a társadalmi békének és a nemzeti egységnek, tiszteletlenségre bujtogatott az intézményi rendszerrel szemben.

A hatóságok több mint háromszáz síita aktivistát tartóztattak le, és az állami vállalatoknál tömegesen bocsátottak el síita alkalmazottakat, mert részt vettek a több szabadságot, a hátrányos megkülönböztetés felszámolását és a valódi alkotmányos monarchiát követelő megmozdulásokon.

A kormány korábban nem támadta a Wefaqot, amely alkotmányos monarchiát követelt ugyan, de nem csatlakozott a kisebb ellenzéki csoportnak az uralkodó al-Kalifa család hatalmának megdöntését szorgalmazó felhívásához. A Wefaq több mint százezer hívét mozgósított a békés felvonulásokra, amikor a kormány még engedélyezte a tüntetéseket.

A Wefaq 18 képviselővel rendelkezett a 40 tagú parlamentben. Képviselői azonban lemondtak mandátumukról, amikor a kormány erő alkalmazására utasította a rendfenntartó erőket, majd az öböl menti országokat hívta segítségül a tüntetések elfojtásához. Hivatalos adatok szerint az erőszakos összecsapásokban 24 ember vesztette életét, közülük három rendőr volt.

A kormány arra számít, hogy a bíróság egy hónapon belül meghozza a döntést a két síita párt azonnali hatályú feloszlatásáról. Hangsúlyozta, hogy a jogi lépések a párt, s nem a tagság ellen irányulnak. Hozzátette, hogy a síiták létrehozhatnak újabb pártot, ha a Wefaqot feloszlatják.

Az amerikai kormányzat nyugtalanságának adott hangot a hírek hallatán, s reményét fejezte ki, hogy a bahreini vezetés felülvizsgálja döntését. Mark Toner külügyi szóvivő közölte, hogy felszólítják a bahreini kormányt az egyesülési jog és szólásszabadság tiszteletben tartására, valamint a politikai pluralizmus fenntartására. Jeffrey Feltman közel-keleti ügyekben illetékes államtitkár-helyettes a jövő héten Bahreinbe utazik, hogy megpróbáljon tárgyalni minden érintett féllel.