Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tiltakozási hullám a választási eredmény miatt - halottakkal

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tiltakozási hullám söpört végig hétfőn Nigéria északi, főként muszlimok lakta részében Goodluck Jonathan jelenlegi - és keresztény - elnök választási győzelme miatt, s a helyi vöröskereszt szerint a gyújtogatásoknak sok halottja van.

A szombati voksolás eredményén feldühödött fiatalok erőszakcselekményei miatt Kaduna államban 24 órára kijárási tilalmat vezettek be, a középső országrészben lévő Jos városában pedig a katonák figyelmeztető lövésekkel és helikopterek bevetésével oszlatták szét a fiatalok tüntetését. A legnépesebb északi városban, Kanóban templomokat is felgyújtottak a lázongók, míg a katonák korbácsokkal oszlatták a köveket hajigáló tömeget. A városi választási hivatal épülete előtt páncélozott járművek és katonák alkottak barikádot.

Az északi Zariában a tiltakozók felgyújtották Namadi Sambo alelnök rezidenciáját, s a nigériai hírügynökség jelentése szerint kiszabadították a rabokat a város központi börtönéből. Szemtanúk szerint egy gyermek életét vesztette, a holttestet - mellén találta egy golyó - a város rendőrségére vitték. A tiltakozók a déli országrészből származó lakosok házait és járműveit vették célba, gumiabroncsokból emeltek barikádokat, amelyeket fel is gyújtottak. Zariában is a levegőbe lőttek a biztonsági erők, s könnygázt is bevetettek, hogy szétoszlassák a "Buharit akarjuk!" szlogent skandáló fiatalokat.

Umar Mairiga, a nigériai vöröskereszt képviselője hétfőn arról számolt be, hogy zavargások voltak Kaduna, Katsina, Kano, Adamawa, Niger és Jigawa államokban, ahol templomokat, mecseteket és házakat gyújtottak fel. "Sok a halott, s még érkeznek az első jelentések, így nem vagyunk abban a helyzetben, hogy számadatot mondjunk" - mondta Mairiga, aki szerint a vöröskereszt önkéntesei készenlétben vannak, hogy amint csillapodik a feszültség, a helyszínen nyújtsanak segítséget.

A régi-új államfő az erőszakcselekmények beszüntetésére szólított fel hétfőn, s elsősorban a politikai vezetőket, választási vetélytársait kérte arra, hogy csillapítsák híveiket, szüntessék be az erőszakot "e nagy ország stabilitása, békéje és jóléte érdekében". Jonathan felhívása szerint "senkinek a politikai ambíciója nem érhet többet akárcsak egy nigériai vérénél".

A hétfő estére teljesen összeszámolt szavazatok alapján a déli országrészből, a Niger deltájából származó Goodluck Jonathan nyerte az elnökválasztást, összesen 22 millióan voksoltak rá, míg a második helyezett Muhammadu Buhari, aki egykor katonai junta élén irányította az országot, 12 millió szavazatot kapott - közölte a nigériai választási bizottság. Jonathan a 36 szövetségi államban több mint kétharmadában legalább a voksok negyedét megkapta - a törvények szerint ez a feltétele a győztes kihirdetésének, s így nincs szükség a második fordulóra.

Jonathan a főleg muzulmánok lakta északi államokban szerepelt rosszabbul, és a keresztények lakta déliekben jobban. Legjelentősebb ellenfele, az északi születésű, muzulmán hitű Muhammadu Buhari, az ellenzéki Kongresszus a Progresszív Változásokért párt jelöltje csak az északi államokban tudott az elnöknél több szavazatot gyűjteni, míg egy államban Nuhu Ribadu, a nigériai korrupcióellenes ügynökség vezetője kerekedett felül. Mindkét ellenzéki politikus panaszokat emelt a voksolás kapcsán, de ennek részletei egyelőre nem ismeretesek.

Jonathannak kedvezett, hogy a keresztények lakta államokban jelentősen nagyobb volt a részvételi arány. Ez mindazonáltal felkelti azt a gyanút is, hogy ezeken a területeken esetleg sok hamis voksot adtak le.