Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Pozitív Szlovénia nyert, Göncz László a magyar nemzetiségi képviselő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Zoran Jankovicnak, Ljubljana balközép irányzatú polgármesterének pártja, a Pozitív Szlovénia végzett az élen meglepetésre a vasárnapi előre hozott szlovén parlamenti választásokon a hivatalos, csaknem végleges eredmények szerint. Magyar nemzetiségi képviselőnek Göncz Lászlót választották meg. A szlovéniai törvényhozási választásokon 64,62 százalékos volt a részvételi arány.

Az állami választási bizottság vasárnap este a voksok több mint 99 százalékának összeszámlálása után azt közölte, hogy a két hónapja a választásokra létrehozott balközép pártot, a Pozitív Szlovéniát a választók 28,52 százaléka biztosította támogatásáról, s ezzel 28 mandátumhoz juthat a 90 tagú törvényhozásban.

A széles körben esélyesnek tartott jobbközép, konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS), Janez Jansa pártja 26,26 százalékkal 26 mandátumot kap.

Az előző kormány fejének, a szociáldemokrata Borut Pahornak a pártja, akinek kormánya szeptemberben megbukott, a harmadik 10,49 százalékkal (10 mandátum).

A negyedik helyen a Gregor Virant által vezetett jobbközép Polgári Lista végzett 8,42 százalékkal, s ezzel nyolc képviselői helyhez jutott.

További három pártnak sikerült a négy százalékos bejutási küszöbnél több voksot összegyűjtenie. A balközép Szlovén Nyugdíjasok Demokrata Pártja (DeSUS) 6,97 százalékkal hat mandátumhoz jutott, akárcsak a kereszténydemokrata Szlovén Néppárt a voksok 6,9 százalékával, míg az Új Szlovénia (NSi) 4,8 százalékkal négy képviselői helyet szerzett.

A törvényhozásban a magyar és az olasz nemzetiségi kisebbségek egyaránt egy-egy mandátumot kapnak.

Jankovicnak mindenképpen koalíciós partnerek után kell néznie, s Pahor kijelentése szerint pártja kész a tárgyalásokra. "Nyitottak vagyunk a párbeszédre, országunk jövőjére kell gondolnunk" - mondta a távozó szlovén kormányfő a Pop Television tv-csatornának. Danilo Türk köztársasági elnök vasárnap esti nyilatkozatában az új kormány mielőbbi megalakulását szorgalmazta, reményét fejezve ki, hogy erre hamarosan sor kerülhet, hiszen ezt kívánják az ország érdekei is.

Az előrehozott választásokra azért kerül sor Szlovéniában, mert Pahor törékeny négypárti koalíciója nem bírta ki a nyugdíjreform ügyében támadt belpolitikai konfliktust, és kormánya szeptemberben megbukott egy vesztes bizalmi szavazás után.

Ismét Göncz László a magyar nemzetiségi képviselő

Göncz Lászlót választották meg magyar nemzetiségi képviselőnek.

A 90 tagú ljubljanai parlamentben a magyar és az olasz nemzetiségi kisebbségek egyaránt egy-egy mandátumot kapnak: a nemzetiségi jelöltek független jelöltek, nem párt indítja őket. Az olasz képviselő az egyedül induló Roberto Battelli lett, míg Göncz László Orbán Dusánnal szemben nyerte el a mandátumot.

A magyar nemzetiségi képviselő az STA szlovén hírügynökségnek a vasárnapi voksolás után nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy az országban erős koalíció jön létre, amelynek sikerül konkrét projekteket megvalósítva javítani az ország gazdasági és pénzügyi helyzetén, s így az etnikai kisebbségek sorsán is.

A Muravidék nemzetiségileg vegyes, magyarok és szlovénok által lakott településein végzett előzetes felmérések egyértelműen Göncz megválasztását jelezték előre a közel hétezer magyar szavazó körében. Az 51 éves Göncz László szlovéniai magyar költő, történész, politikus, aki 2008 óta a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője.