Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A vörös khmerek "nem rossz emberek"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kambodzsa korábbi, könyörtelen vörös khmer rezsimjének második számú vezetője egy bíróság előtt hétfőn azt mondta: ő és társai "nem voltak rossz emberek", s egyúttal tagadta, hogy felelős lenne mintegy 1,7 millió kambodzsai haláláért.

"Nem akarom, hogy a következő nemzedék félreértelmezze a történelmet" - mondta a 85 éves Nuon Chea, a véreskezű diktátor, Pol Pot helyettese. "Nem akarom, hogy azt higgyék, a vörös khmerek bűnözők és rossz emberek. Ebből semmi nem igaz."

Nuon Cheát bíróság előtt vonják felelősségre az 1975-79 közötti időszakban elkövetett rémtettek miatt. Az ország három, még élő legfőbb vörös khmer vezetőjének pere a múlt hónapban kezdődött. Kambodzsa egykori vezetőit emberiesség elleni bűnökkel, népirtással, vallási indíttatású üldözéssel, gyilkossággal és kínzással vádolják. Mindegyikük ártatlannak vallotta magát.

Pol Pot helyettese ugyanazt hangoztatta, mint oly sokan a vörös khmerek közül, hogy a szomszédos Vietnám volt felelős az atrocitásokért, és a tömegsírokban a vietnámi hadsereg áldozatai fekszenek. A Pol Pot-rendszer idején határvillongásokkal szembesülő Vietnám pénzelte akkoriban a kambodzsai ellenállási mozgalmat, és 1979-ben betört a szomszédos országba, megdöntve a vörös khmerek uralmát.

A bíróság ezen a héten a kitelepítésekkel és az emberiesség elleni bűntettekkel foglalkozik. Miután a vörös khmerek 1975. április 17-én elfoglalták Phnompent, mintegy 1 millió ember - köztük kórházi betegek - vidékre telepítését kezdték meg egy kommunista mezőgazdasági utópiának engedve.

Nuon Cheán kívül még Khieu Samphan 80 éves egykori államfő, illetve a 86 éves Ieng Sary áll bíróság elé. A negyedik vádlottat, Sary feleségét, a 79 éves Ieng Thirithet Alzheimer-kórra hivatkozva felmentették a számonkérés alól. Pol Pot 1998-ban a kambodzsai dzsungelekben lelte halálát.