Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így kell sértetlenül megszerezni egy amerikai drónt!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Irán a CIA "lopakodó" drónját annak navigációs gyengeségeit kihasználva tudta sértetlenül földre kényszeríteni - közölte a The Christian Science Monitor (CSM) című amerikai lap egy iráni hadmérnökre hivatkozva, aki az Iszlám Köztársaság által elfogott, pilóta nélküli amerikai repülőgépek elektronikájának vizsgálatával foglalkozik.

Az amerikai hadsereg a lap szerint régóta ismerte az RQ-170 Sentinel drón navigációs gyengeségét, nevezetesen azt, hogy a gép, ha megzavarják a kommunikációját, robotrepülésre vált és "eszét veszti".

"A leggyengébb pontja a GPS-navigáció" - mondta a meg nem nevezett iráni mérnök a CSM isztambuli keltezésű tudósításában, amelyet a lap közel-keleti tudósítója, Scott Peterson és egy Pajam Faramarzi álnéven publikáló iráni újságíró jegyez.

A mérnök szerint az irániak egy olyan zavaró technikát alkalmaztak, amelynek hatására a gép "azon a helyen szállt le magától, ahol akarták". Azóta pedig polgári és katonai szakértők vizsgálják a denevérszárnyú drón titkos elektronikáját és "lopakodó" technikáját.

Az RQ-170-es elfogásában az irániak felhasználták a korábban elfogott amerikai drónok tanulmányozásából nyert műszaki ismereteiket.

Robert Densmore, az amerikai haditengerészet egykori elektronikaihadviselés-szakértője szerint még a modern katonai GPS-vevők is manipulálhatók, és ezeket is "újra lehet kalibrálni" oly módon, hogy a vevővel felszerelt gép letérjen az útvonaláról. "Nem mondanám, hogy egyszerű feladat, de a technika rendelkezésre áll hozzá" - mondta Densmore.

A lap szerint 2009-ben egy Irán által támogatott iraki síita fegyveres csoport egy kereskedelmi forgalomban kapható, olcsó szoftver segítségével élőben tudta fogni egy Predator drón kódolatlan jeleit. Az azonban, hogy Irán képes volt átvenni egy pilóta nélküli repülőgép irányítását, ennél jóval nagyobb műszaki bravúr.

Moharam Golizadeh tábornok, aki az iráni Forradalmi Gárda légvédelmi egységén belül az elektronikus hadviselés helyettes parancsnoka volt, egy alkalommal a Farsz hírügynökségnek kijelentette, hogy hazája nemcsak a lassabban repülő drónokat, de a GPS-vezérlésű rakétákat is el tudja téríteni. A "relatíve fiatal" Golizadeh novemberben tisztázatlan körülmények között meghalt.

Európai hírszerzési források szerint Irán az elmúlt két évben arra is képes volt, hogy lézerrel "megvakítsa" a CIA egyik műholdját. A Google internetes szolgáltató ellen most szeptemberben indított egyik hackertámadás során a behatolók - akiket a közvetett bizonyítékok alapján valószínűleg Teherán irányított - megszerezték 300 ezer iráni állampolgár adatait.