Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Obama védi Izrael-politikáját

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Barack Obama amerikai elnök egy zsidó szervezet konferenciáján bizonygatta, hogy továbbra is elkötelezett Izrael biztonsága és a közel-keleti kétállami megoldás mellett, ugyanis a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsai egymás közötti vitáikon és egyes amerikai zsidók támadták őt ebben a témában.

Azzal vádolják az elnököt, hogy túl szigorú Izraellel, mint az Egyesült Államok egyik legközelibb szövetségesével szemben. Erre reagálva Obama kijelentette a reformjudaisták szövetségének (URF) konferenciáján, hogy többet tett Izrael biztonságáért, mint bárki más, és rendíthetetlennek nevezte az emelletti elkötelezettségét. Izrael és az Egyesült Államok szövetsége "felülemelkedik a pártpolitikán, vagy legalábbis felül kellene emelkednie" - mondta.

Obama részvétele a konferencián része annak a fehér házi törekvésnek, hogy az amerikai zsidók rá szavazzanak a 2012-es választáson. 2008-ban minden tíz amerikai zsidóból nyolc rá szavazott, de ha ez az arány romlana, akkor könnyen veszíthetne olyan pártpolitikailag ingadozó államokban, mint Florida vagy Pennsylvania, ahol a zsidó közösség lehet a mérleg nyelve.

Izraeli katonák megöltek egy palesztint Gázában

Izraeli katonák megöltek egy palesztin férfit szombatra virradóra, a Gázai övezetben - közölték palesztin kórházi források. A 35 éves áldozat az el-Bureidzs menekülttábor közelében vesztette életét.

Az izraeli hadsereg egyik szóvivője az AFP-nek elmondta, hogy egy katonai járőr rutinellenőrzést végzett az Izraelt és Gázát elválasztó biztonsági kerítés mellett, amikor a közelből egy robbanást halottak. Az egyik harckocsi katonái géppuskatüzet nyitottak a detonáció helyszíne felé - közölte a szóvivő, de részleteket nem tárt fel.