Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Külföldi sajtóvisszhang a magyar "politikai drámáról"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vezető nyugati lapok és hírügynökségek kommentálták hétfőn Schmitt Pál lemondását.

A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung megjegyezte: elnöksége idején az egykori olimpiai vívó és sportfunkcionárius "ellenvetés nélkül" írt alá több mint 360 törvényt, amelyek részben a demokratikus intézmények Orbán által gyakorolt gyengítését szolgálták. Köztük volt a nemzetközileg vitatott, "elnyomó jellegű" médiatörvény - állította a lap, hozzátéve, Orbán ezért igyekezett őt még az egyetemi bizottság plágiumvádjai és a doktori cím megvonása után is kezdetben megtartani hivatalában. Az elmúlt napokban azonban a Fideszben is jelentős ellenállás bontakozott ki Schmitt maradása ellen - írta a FAZ.

A dpa német hírügynökség azt írta, az államfő az utolsó pillanatig harcolt az elnöki tisztség megtartásáért, a Fidesz parlamenti frakciója azonban végül "magára hagyta őt". "Még támogatója, az egyébként teljhatalmúnak tűnő, jobboldali konzervatív miniszterelnök, Orbán Viktor is vállrándítva tudomására hozta, hogy többet nem tud tenni érte" - olvasható a lapban, amely szerint az egykori olimpiai bajnok magyarázkodásával régóta elszigetelődött. A dpa szerint Schmitt "dicstelen" politikai bukása figyelmeztető jel Orbán Viktor számára: először kellett ugyanis valakit bukni hagynia, akinek egyetlen képessége az volt, hogy fenntartás nélkül szolgálta hatalmi politikai ambícióit.

A Reuters brit hírügynökség azt hangoztatta, Schmitt lemondása nem jelent kockázatot a kormány számára és gyors távozása előnyös lehet szövetségese, a konzervatív miniszterelnök, Orbán Viktor számára. A hírügynökség ennek kapcsán a Political Capital intézet elemzőjét, Krekó Pétert idézte, aki szerint a lemondással kapcsolatos döntés erősíti a kormány stabilitását, "Schmitt nagy politikai terhet jelentett a kormány és Fidesz számára".

Az AFP francia hírügynökség úgy fogalmazott, a lemondással "az ellentmondásos Orbán egy hűséges szövetségese távozott hivatalából", megjegyezve, Schmitt Pál soha nem élvezett egyöntetű támogatást a Fideszben.

A BBC szerint Schmitt Pál mindaddig kitartott tisztségében, amíg úgy érezte, bírja a Fidesz támogatását. A BBC azt írta, Schmitt Pálra "Fidesz-hű" elnökként emlékeznek majd, nem úgy, mint független gondolkodású elődjére, Sólyom Lászlóra, aki számos törvényt visszaküldött a parlamentnek.

A Financial Times a londoni gazdasági napilap beszámolója szerint Schmitt Pál doktori címének megvonása "példátlan közös frontot" eredményezett, amelynek tagjai - beleértve "a szélsőjobboldali Jobbikot" - lemondásra szólították fel az államfőt.

A The Economist közép-kelet-európai blogrovata - Eastern Approaches - szerint Schmitt Pál lemondásával véget ért a 2006. őszi zavargások óta tapasztalt "legfigyelemreméltóbb magyarországi politikai dráma". A tekintélyes gazdasági-politikai hetilap kommentárja szerint nem biztos azonban, hogy Schmitt Pál problémái is véget értek, a volt államfő ugyanis tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amely már jelezte, betekintést fog kérni a plágiumügy dokumentumaiba, és mérlegeli, szükséges-e lépéseket tennie. A lap szerint Schmitt Pál azzal tehette a legnagyobb közszolgálatot, hogy megmutatta: még Magyarországon is vannak határai annak, hogy a közvélemény mit tűr el a politikusoktól.

A The Wall Street Journal úgy fogalmazott: Schmitt Pál lemondott jórészt ceremoniális posztjáról, miután egy plágiumbotrány során megfosztották doktori címétől, "politikailag kínos helyzetbe hozva szoros szövetségesét, Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek vitatott programja elősegítésén dolgozott". A WSJ szerint "egyelőre nem világos, hogy Orbán az új jelölt kiválasztásakor túlnyúlik-e a Fidesz rendíthetetlenjeinek körén".

A Der Standardban, a vezető liberális osztrák napilapban Paul Lendvai publicista azt találgatta: "Vajon még kitalálójának, Orbán Viktornak a szándéka szerint való volt-e Schmitt támadó magatartása? Vagy életre kelt a marionettbábu?" Azt írta, a Schmitt körüli "tragikomédia" "meglepetésszerű, megfizethetetlen ajándék" a gyenge ellenzéknek; az államfő távozásában szerinte a döntő tényező a civil társadalom ereje és az értelmiségiek felháborodása lehetett.

A la Stampa olasz polgári újság szerint a magyar államfő "megszégyenítő vereséget" szenvedett. A tudósítás szerint az államfő annak a hatalmi rendszernek lett a "gyenge láncszeme", amelynek szálai Orbán Viktor kezében összpontosulnak. A lap megállapította: Schmitt Pálnak igazi sportemberhez méltóan egy adott pillanatban be kellett ismernie vereségét.

A liberális olasz la Repubblica úgy vélte: Schmitt Pál lemondása a "magyar nacionálkonzervatív" hatalom és az autokrata Orbán Viktor számára jelent presztízsveszteséget. Orbán számára azért jelent a lap szerint "megszégyenítő vereséget" az államfő leköszönése, mert a végsőkig óvta és védelmezte Schmitt Pált, miközben a miniszterelnök éppen azon fáradozik, hogy tető alá hozza a nehéz tárgyalásokat az Európai Unióval, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal.

Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió úgy fogalmazott: a Schmitt Pál lemondásához vezető ellentétek Magyarország számára rendkívül kényes pillanatban robbantak ki, hiszen ez Kelet-Európa legeladósodottabb országa, amely eközben megoldani igyekszik elhúzódó vitáját az Európai Unióval.