Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megkezdődtek az egyeztetések az iráni atomprogramról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több mint egyéves szünet után Isztambulban egyeztetések kezdődtek a teheráni atomprogramról Irán, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország (hatok) között.

A nyugati államok gyanúja szerint az iszlám állam feltételezhetően katonai célú atomprogramot valósít meg, s ez új háború kirobbanásával fenyeget a Közel-Keleten.

A 15 hónapos tárgyalási szünet után felújított konzultációk a várakozások szerint nem hoznak majd nagyobb áttörést, de diplomáciai források szerint esélyt teremtenek a párbeszéd felújítására és várhatóan lehűtik azokat a spekulációkat, hogy Izrael katonai csapásokat mérhet ellenségére, hogy megakadályozza Iránt nukleáris fegyver megszerzésében.

Irán az általa kizárólag békés, polgári célúnak tekintett atomprogram nemzetközi elismerését akarja elérni. A "hatok" ezzel szemben az iráni urándúsítás leállítását sürgetik, legalábbis addig, amíg minden kétséget kizáróan nem sikerül bizonyítani, hogy Teherán nukleáris programja nem atombomba előállítását célozza, továbbá, hogy Irán atomlétesítményeit kizárólag békés célokra használja.