Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így szabadult meg az érzelmektől a norvég tömeggyilkos

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Anders Behring Breivik, a norvég tömeggyilkos érzelmileg teljesen kiüresítette magát, hogy képes legyen végrehajtani 77 halálos áldozattal járó merényleteit.

Breiviket az ifjúsági szociáldemokrata táborban, Utoya szigetén géppisztollyal elkövetett tömegmészárlásról faggatják perének ötödik napján, pénteken Oslóban. Ez az egyik "legkeményebb" tárgyalási nap a perben. Több nap óta először újra hosszú sorok kígyóztak a tárgyalóterem előtt, bebocsátásra várva. Breiviket először saját ügyvédei kérdezték merényleteinek indítékairól. Az iszlámgyűlölő tömeggyilkos azt mondta, hogy nem tekinti magát rasszistának.

"Érzelmi szempontból az embernek teljesen el kell tompulnia, és ezt gyakorolni kell" - hangsúlyozta a 33 éves merénylő. Mint mondta, 2006-ig normális ember volt. Azután kezdte meg saját magának az érzelmektől való "megszabadítását", ami több évig tartott.

Vérfagyasztó tettéről is gépies hangon, érzelmek nélkül beszélt. Ügyvédei kérdésére azt mondta, szándékosan használja ezt a "gépies" nyelvet, mert így képes megőrizni lélekjelenlétét. Teljesen tudatában van annak - mondta arcán a megbánás minden jele nélkül -, hogy tettével rettenetes fájdalmat okozott, tönkretette az áldozatok hozzátartozóinak életét. "Nem mondhatom, hogy részvétet érzek irántuk. Ha így lenne, nem tudnék itt ülni. Nem tudnék tovább élni".

"Senkit nem ölhetünk meg, ha mentálisan nem vagyunk rá felkészülve" - mondta. Ez nem azt jelenti - tette hozzá -, hogy ő narcisztikus ember lenne, aki csak saját magát szereti. "Nagy szeretetet érzek viszont az országom iránt. Ez nem normális dolog, de ilyen vagyok" - mondta.

Breivik érzelemmentes vallomása sokkolta a tárgyalóterem közönségét, a túlélők és az áldozatok hozzátartozói közül sokan zokogásban törtek ki és ölelkezve vigasztalták egymást.

Breivik mély részletességgel beszélt az Utoya szigetén elkövetett mészárlásáról. "Egyesek teljesen lebénultak. Nem tudtak elfutni. Teljesen mereven állnak. Ilyesmit sosem mutatnak a tévében, nagyon furcsa volt" - mondta áldozatairól. "Az egész testem próbált ellenkezni, amikor kezembe vettem a fegyvert. Száz hang mondta a fejemben, hogy "ne tedd meg, ne tedd meg"" - folytatta.

A férfi azt állította, hogy sok mindenre nem emlékszik ámokfutásából, azonban egyes gyilkosságait vérfagyasztó részletességgel ecsetelte. Elmondta, hogy első áldozatát fejbe lőtte, a másodikat pedig menekülés közben lőtte le, majd mindkettejük holttestébe további golyókat eresztett. Azt is hosszan mesélte, ahogy egy, a szigeten lévő kávézóban életükért könyörgő fiatalokat lőtt halomra.

"Ezek rémes, barbár tettek. Ha normálisabb hangvételt próbáltam volna használni, nem hiszem, hogy képes lettem volna beszélni róluk" - mondta gépies hangjára és előadásmódjára utalva.

Elárulta, hogy merényleteihez a legtöbb ihletet az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat módszereiből merítette. Tanulmányozta a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen 1993-ban elkövetett robbantásos merényletet és Timothy McVeighnek az egyesült államokbeli Oklahoma Cityben 1995-ben végrehajtott pokolgépes támadását is.

Az al-Kaidáról szólva elmondta, hogy minden egyes akciójukat elemezte, mit csináltak jól, mit rosszul. "A világ legsikeresebb forradalmi mozgalmának" nevezte az iszlamista terrorhálózatot, példaképül állítva azt a szélsőjobboldali militánsok elé, "még ha céljaikban különböznek is". "Létre akarjuk hozni az al-Kaida európai változatát" - hangoztatta.

Az al-Kaida erősségeként említette a "mártíromság" fogalmának bevezetését a merényletekben. Szerinte az ETA baszk szeparatista szervezet gyengesége abban rejlik, hogy tagjai félnek a haláltól, és nem hisznek a földön túli életben. Ez a marxista mozgalmak gyengesége - vélekedett. Az al-Kaida előnye szerinte abban áll, hogy "dicsőíti a vértanúságot". Ugyanakkor gyengeségének tekinti, hogy a robbantásos merényletekre összpontosít, és nem hajt végre géppisztolyos ámokfutásokat.

Breivik az internetről szerezte ismereteit, hogyan kell végrehajtani robbantásos és lövöldözéses merényleteket. Több mint 600, bombakészítésről szóló kézikönyvet tanulmányozott - mondta a bíróság előtt.

Hangsúlyozta, hogy teljesen beszámítható. Mint mondta, sokkolta, amikor az első pszichiátriai szakvélemény paranoid skizofréniát állapított meg nála. A következő szakvéleményben, röviddel a per kezdete előtt, már beszámíthatónak minősítették. A beszámíthatóságnak kulcsszerepe lesz a tekintetben, hogy Breiviket a Norvégiában lehetséges legsúlyosabb büntetéssel, 21 évi börtönnel sújtják-e, vagy pszichiátriai intézménybe zárják.