Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kétesélyes a londoni választás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
London választópolgárai csütörtök este tízig adhatják le szavazatukat, hogy eldöntsék, ki lesz a hatalmas világváros polgármestere, és kik kerülnek a huszonöt tagú városvezető testületbe. A polgármesteri megbízatásra heten pályáznak különféle pártok színeiben vagy függetlenként, de csak kettejüknek van tömeges támogatása: a konzervatív párti Boris Johnsonnak, aki London jelenlegi polgármestere, és a szocialista Ken Livingstonnak, akit a legutóbbi választáson Johnson szorított ki ebből a méltóságból. A két esélyes jelölt közül most bármelyik nyerhet.

Boris Johnson és Ken Livingston karaktere igencsak eltérő. A szőke üstökű, bohém, villámgyors észjárású konzervatívpárti politikus oldottsága mögött rejlő rámenősségét méltányolják a londoniak, de van, akit irritál a felsőbb társadalmi osztályokra jellemző beszédmodora, s úgy vélik, hogy ez a tárcaíróból, folyóirat-szerkesztőből lett politikus olykor a műveltségét fitogtatja, amikor megnyilatkozásai során mondanivalójába latin vagy ógörög kiszólásokat és bölcsességeket kever. Szocialista kihívója viszont a dolgozók és a nehéz időkben gondokkal küzdők pártfogójának hirdeti magát, közismert arról, hogy meggyőződésből ellenzi a kapitalizmus visszásságait, de eltökéltségében kissé megkeseredett, humortalan embernek tűnik. Õ is különc a maga módján. Nem növeli népszerűségét, hogy hobbiból terráriumban hüllőket tart a lakásán.

A nagytőke, amelynek fellegvára a londoni City, Boris Johnsont támogatja, különösen nagy súllyal áll a konzervatívpárti jelölt mögé a nehéz időkben, amikor David Cameron Brüsszelben a brit pénzvilág érdekeit védi bizonyos uniós elgondolásokkal szemben. Maga a miniszterelnök hatékonyan pártolja Johnsont, a polgármester-választás előestéjén azt mondta, hogy "minden nagyvárosnak egy-egy egy Borisra lenne szüksége".

Kétségtelen, hogy Boris Johnson az eddigi évei során sok mindent elért, dicsekedhet azzal, hogy London kapta meg az idei olimpia rendezési jogát, és az előkészületek minden téren teljes rendben haladnak, de vannak más sikerei is: a város szépül, a metró végre sűrűbben és megbízhatóbban közlekedik, és Johnson érdeme, hogy bárki kölcsönözhető bérbiciklire pattanhat. A polgármester is szeret kerékpáron munkába tekerni, ha éppen nem esik az eső.

Ken Livingston tapasztaltabb politikusnak mondhatja magát konzervatívpárti ellenfelénél. Ezen az alapon állítja, hogy jobban, igazságosabban tudna gazdálkodni a brit főváros évi 14 milliárd fontra rúgó költségvetésével. Neki hajdanában a saját pártjával is meg kellett vívnia a harcát. Tizenkét éve a Munkáspárt nem őt akarta jelölni London polgármesterének, Livingston erre elindult független jelöltként és legyőzte a hivatalosan indított Frank Dobsont. A szocialista szavazók ismerik emberük elszántságát, s immár szinte egységesen szavaznak ma rá. De van aki hibájául rója fel, hogy nincs sok újszerű gondolata London jövőjéről, mások meg zokon vették Livingston néhány antiszemita jellegű, meggondolatlanul elejtett mondatát.

A londoni polgármester-választás természetesen tükrözi a pártok jelenlegi támogatottságát, ezért is fontos, ki győz a fej-fej melletti küzdelemben.