Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az ügyészség súlyos hibái miatt elhalasztották Ratko Mladic perét

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ügyészség által elkövetett súlyos eljárásbeli hibák miatt határozatlan időre elhalasztották csütörtökön Ratko Mladic hágai perét.

A Nemzetközi Törvényszék (NT) ügyészei kötelesek megosztani minden bizonyítékot a vádlott ügyvédeivel, s Alphons Orie elnöklő bíró közölte csütörtökön, hogy a vádhatóság képviselői a bizonyítékok felfedésében "jelentős hibákat" követtek el.

Orie szerint a bírók még vizsgálják, hogy mekkora hibákról van szó, és azok milyen következményekkel járnak. Hozzátette, hogy mihamarabb dönteni kíván az eljárás folytatásának időpontjáról.

Az ügyészek elismerték, hogy hibákat követtek el, és nem emeltek kifogást a halasztás ellen. Mladic ügyvédje hat hónapos haladékot kért.

A boszniai szerb hadsereg egykori parancsnokának a pere szerdán kezdődött meg Hágában. A tizenegy fő vádpont között népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús törvények és szokások megsértése is szerepel. Az ügyészség Mladicot tartja az egyik fő felelősnek az 1995-ös srebrenicai népirtásért, valamint Szarajevó ostromáért.