Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Panetta: A pakisztáni hadsereg új frontot nyit a tálibokkal szemben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Pakisztán közölte az amerikai katonai tisztségviselőkkel, hogy hamarosan új hadműveletet indít a tálib lázadók ellen az ország törzsek uralta északnyugati részén, ahol az al-Kaida terrorhálózathoz kapcsolódó Hakkani-hálózat vezetői el tudnak rejtőzni - mondta Leon Panetta amerikai védelmi miniszter az AP-nek adott interjújában.

A tervezett hadműveletekről a pakisztáni hadsereg főparancsnoka, Asfak Parvez Kajani tábornok tájékoztatta nemrég az afganisztáni amerikai erők főparancsnokát, John Allen tábornokot - tette hozzá Panetta.

Az Egyesült Államok már régóta elégedetlenkedik amiatt, hogy Iszlámábád gyakorlatilag megtűri területén a tálibokat és szövetségeseiket, akik ebből a hátországból indítanak rendszeresen támadásokat az Afganisztánban harcoló amerikai és a koalíciós erők ellen.

Több elemző is úgy véli: Pakisztán azért nem szánja rá magát a lázadók felszámolására, mert szoros történelmi kapcsolatai vannak ezekkel a csoportokkal, és azt reméli, hogy a külföldi erők kivonulása után szövetségesei lehetnek Afganisztánban.

Panetta a hadművelet időpontjáról csak annyit tudott mondani, hogy ismerete szerint a "közeljövőben" kezdődik el, és hogy a fő célpont a pakisztáni tálibok lesznek, nem pedig a Hakkani-hálózat.

Panetta szerint az utóbbi hónapokban sokat javultak az amerikai-pakisztáni katonai kapcsolatok.

A viszony amiatt romlott meg, hogy az amerikai erők egy tavaly novemberi légitámadásban tévedésből egy pakisztáni határőrlaktanyát támadtak meg, és 24 pakisztáni katona halálát okozták, valamint amiatt, hogy válaszul Pakisztán lezárta a pakisztáni-afgán határátkelőket az afganisztáni erőknek utánpótlást szállító teherautók előtt.