Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szélütés után lábadozik az iraki elnök

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jól reagál az orvosi kezelésre és kezd felépülni a múlt hónapban elszenvedett szélütésből Irak elnöke - közölte szombaton a bagdadi államfői hivatal.

A szűkszavú közlemény "biztatónak" nevezi Dzsalal Talabáni állapotát, hozzátéve, hogy az orvosok megkezdték a páciens rehabilitációs kezelését. Az elnök "a vártnál gyorsabban esett túl a (betegség) nehéz szakaszán" - áll a szövegben. A közlemény nem szolgál részletekkel Talabáni jelenlegi állapotáról, s az sem derül ki belőle, hogy a 79 éves beteg képes-e kommunikálni a környezetével.

Az elnöki hivatal azután adta ki a fenti közleményt, hogy egy francia lap pénteken - név nélkül idézett kurd forrásokra hivatkozva - azt írta, hogy Talabáni már "klinikai halott". Az iraki kurd kisebbség soraiból kikerült politikust december 17-én érte szélütés (agyi érkatasztrófa), három nappal később egy németországi kórházba szállították kezelés céljából. A berlini klinika az AP hírügynökség érdeklődésére nem volt hajlandó megjegyzést fűzni Talabáni állapotához, orvosi titoktartásra hivatkozva. Csupán annyit közölt az ügyeletes orvos, hogy Talabánit továbbra is ott gyógykezelik.

Az idős iraki politikust az elmúlt években többször kezelték külföldön különféle egészségi problémákkal. 2008-ban szívműtéten esett át az Egyesült Államokban.