Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Eljut-e végre Obama apja szülőföldjére?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ígérete szerint Barack Obama amerikai elnök még az elnöksége alatt ellátogat édesapja szülőföldjére, Kenyába. Hivatali idejének eddigi négy éve során Amerika első fekete elnöke Kenyának még csak a közelébe sem nagyon került: az Obama által meglátogatott 51 ország közül csupán egy volt fekete-afrikai, és ott is kevesebb, mint egy napot töltött el...

Ez azonban most megváltozhat. Egy, az elnököket kutató történész szerint az amerikai elnökök utazási szokásai azt sugallják, hogy Obama több időt fog Afrikában tölteni a második ciklusa alatt. Megszabadulva az újraválasztási kampány által kirótt kötelezettségektől, a második mandátumukat töltő elnökök többet utazhatnak az Európánál vagy Ázsiánál stratégiailag kevésbé fontos földrészekre, így Afrikába is. Az afrikai utat a Maliban egyre növekvő terrorveszély még inkább indokolttá teszi.

"Biztos vagyok benne, hogy mielőtt az elnöki feladataim végére érek, ellátogatok majd Kenyába" - nyilatkozta Obama 2010 júniusában a kenyai állami rádiónak. - Ez az ígéret sokat jelent, mert egy elnök nem tesz könnyelműen ilyen kijelentéseket - állítja Brendon Doherty, az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiájának politikatudománnyal foglalkozó docense, aki az elnöki utazások trendjeit kutatja.
"Az elnökök szeretnek ellátogatni olyan országokba, ahonnan őseik származnak" - mondta Doherty, emlékeztetve rá, hogy Ronald Reagan, Bill Clinton, de még maga Obama is járt Írországban, ahová családi kötelékek fűzik őket. "Mivel Afrikának igen nagy szerepe van az Obama-család történetében, nagyon csodálkoznék, ha a második ciklusa alatt nem utazna Afrikába" - fűzte hozzá.

Bill Clinton és George W. Bush is tettek hosszabb utazásokat Afrikában a második ciklusuk folyamán. Clinton hat, Bush öt szubszaharai országot látogatott meg. Obama eddigi egyetlen útja elnökként Fekete-Afrikában egy rövidebb mint 24 órás megálló volt Ghánában, míg szenátorként Etiópiában és Kenyában is járt. "Obama egy olyan kenyai, akit nagyon sokan szeretnének személyesen látni. Büszke vagyok rá, hogy kenyai, és hogy egy szuperhatalom elnöke" - nyilatkozta Sam Ochieng, Nairobi legnagyobb gettójának, Kiberának az egyik politikai vezetője. "Õ a remény szimbóluma és a jövő politikusainak példaképe, akik az ő nyomdokaiban járva megváltoztathatják azt, ahogy Kenya működik. (...) A kenyai politikusok sokat tanulhatnak Obamától arról, hogy a politikának a megoldandó problémákról kellene szólnia, nem a törzsi konfliktusokról, mint itt nálunk"- fogalmazott Ochieng.

Obama egyébként egyetlen ghánai útjával is túltesz néhány elődjén. Clinton az első ciklusa alatt nem járt szubszaharai országban, Reagan pedig elnökként sosem utazott oda. Idősebb George Bush Szomáliát kereste fel, az első elnök pedig, aki egy fekete-afrikai országba is ellátogatott, Jimmy Carter volt, aki Nigériában járt.

Az AP amerikai hírügynökség a saját adatbázisaiban kutatva azt állapította meg, hogy a Cartertől Obamáig tartó időszakban a legtöbb elnöki út Európa, illetve Amerika egyes országaiba irányult. Az első helyen Franciaország áll 24 látogatással, a második az Egyesült Királyság 23 elnöki úttal, majd Németország és Kanada következik egyaránt 20 látogatással, utánuk pedig Mexikó és Olaszország, amelyeket 19-szer látogatott meg amerikai elnök az említett időszakban.

J. Peter Pham, az Atlantic Council washingtoni agytrösztjének Afrika-specialistája szerint Hillary Clinton külügyminiszter kiemelt diplomáciai fontosságúként kezelte Afrikát Obama első ciklusa alatt is, a kontinens 54 országából 23-ba ellátogatva. Obama azonban eddig még nem vetette be azt az "óriási személyes alaptőkét", amellyel Afrikában rendelkezik.

Ugyanakkor még ha Obama szeretné is meglátogatni édesapja szülőföldjét, nem biztos, hogy alkalma lesz rá hivatalosan, ha a márciusi kenyai választások ugyanolyan erőszakba fulladnak, mint a legutóbbiak. Az egyik elnökjelölt ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság folytat eljárást olyan vádakkal, mint például törzsi erőszak szítása, amelynek eredményeképpen 2007-2008 folyamán több mint 1000 kenyai vesztette életét. "Az biztos, hogy mind a republikánus, mind a demokrata elnökök inkább olyan országokba szoktak látogatni, melyek demokratikus és tiszta választások hosszú hagyományával rendelkeznek" - fejtette ki Doherty. "Így nem lennék meglepve, ha a legutóbbi kenyai választások utóhatásai hozzájárultak volna az elnöki tanácsadók bizonytalankodásához abban, hogy az elnök Kenyába látogasson-e" - tette hozzá.