Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Franciaország várja a kínai vállalatfelvásárlókat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Franciaország nyitott arra, hogy kínai vállalatok francia cégeket vegyenek meg - mondta egy lapinterjúban Pierre Moscovici pénzügyminiszter abból az alkalomból, hogy Francois Hollande államfő kíséretében Kínába látogatott.

Pierre Moscovici a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak Hongkongban azt mondta: a francia kormány szívesen látja a kínai befektetőket, s ez elmozdulás a korábbi, olykor elutasító állásponthoz képest. Mindamellett a stratégiai fontosságú cégeket a kormány mindenképpen francia tulajdonban akarja tartani.

A pénzügyminiszter kitért arra is: a látogatással meg akarták győzni partnereiket arról, hogy Franciaország megbízható gazdaságpolitikát folytat, a pénzügyi stabilitás megvalósítása elérhető közelségbe került, bár a gazdasági növekedés beindulása egyelőre még várat magára.

A látogatás során írtak alá egy megállapodást arról, hogy Kína 4 milliárd euró értékben 60 Airbus repülőgépet vásárol. Tárgyaltak arról is, hogy előkészítenek egy devizacsere-megállapodást, és ösztönzik a két ország közötti kereskedelmi forgalom és idegenforgalom fellendítését.