Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tálas: eltér az európaitól az arab demokrácia

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Humanitárius intervenció ürügyén a nyugat nem válthat le rendszereket, függetlenül attól, hogy diktatórikus rendszerről van-e szó vagy sem - jelentette ki Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának vezetője a szíriai konfliktus kapcsán az InfoRádió Aréna című műsorában.

A nemzetbiztonsági szakértő kifejtette, hogy a demokrácia európai találmány, az arab tavasz pedig szerinte megmutatta, hogy az arab világban nem lehet európai típusú demokráciát létrehozni. Úgy vélte, a törzsi, tradicionális hagyományokra kellene építeni az arab világ demokráciáját, s hagyni kellene, hogy a helyiek megtalálják ennek azt a formáját, amelyben jól érzik magukat, s amelyben érvényesülnek az emberi jogok. Megítélése szerint érdemes lenne megkérdezni a konfliktus szereplőit: ők milyen demokráciát képzelnek el, és azt tudomásul kellene venni.

Tálas Péter szerint nehéz helyzetbe került az amerikai elnök, aki nem akar beleszólni a szíriai konfliktusba, de ez szinte elkerülhetetlen. Mindazonáltal úgy vélte, még néhány napig várhatóan nem indul támadás Szíria ellen, mert Barack Obama még a kongresszus jóváhagyására vár, ráadásul a G20-as országok befolyásos tagjaival is egyeztet még. Az bizonyos, hogy Európa és Amerika is stabil államokat akar, ám a demokráciáról már lemondtak.

Tálas Péter szerint Európának fontos szempont, hogy Szíriában ne alakuljon ki tartós polgárháború, ne legyen a konfliktusnak komoly migrációs következménye. Konszenzus van a nemzetközi közvéleményben arról is, hogy vegyi fegyvereket civilekkel szemben nem szabad alkalmazni, emiatt vannak nyomás alatt a nyugati nagyhatalmak - tette hozzá a szakértő.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.