Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megkezdődik az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszaka

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kedden megkezdődik az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszaka.

Az egy hétig tartó előkészítő tanácskozásokat és magas szintű találkozókat követően a Közgyűlés munkája a szeptember 24-én elkezdődő és október 1-ig tartó általános vita idején kerül majd a világ figyelmének homlokterébe. A világszervezet fórumán, amelynek témája a 2015 utáni fejlődési napirend előkészítése, a magyar küldöttség vezetője Martonyi János külügyminiszter lesz.

A világszervezet fórumán felszólaló állam- és kormányfők között lesz Barack Obama amerikai elnök, s várhatóan New Yorkba utazik majd Irán új államfője, Haszan Róháni is. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője ugyanakkor megerősítette, hogy nem terveznek találkozót Obama és Róháni között.

Az ezzel kapcsolatos várakozásokat az erősítette fel, hogy az amerikai elnök vasárnap közölte: ha személyesen nem is, de levélben felvette a kapcsolatot iráni partnerével. Az Egyesült Államok ás Irán között az 1979-es iráni forradalom óta nem volt legmagasabb szintű találkozó.

Az ENSZ Közgyűlésének tanácskozására hivatkozva amerikai vízumért folyamodott Omár Hasszán al-Basir szudáni elnök is, akit azonban Marie Harf amerikai külügyi szóvivő hétfőn arra figyelmeztetett, hogy hogy ne szánja rá magát az utazásra, mert háborús bűnökkel vádolják. Harf hangsúlyozta, hogy Basirnak a világszervezet legrangosabb vitafórumán való megjelenése előtt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) kellene tisztáznia magát.