Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Német választások - A konzervatív pártszövetség abszolút többséget szerezhet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csak az Angela Merkel vezette konzervatívok győzelme a biztos a vasárnapi német választások után készült első eredménybecslések szerint. A konzervatív CDU/CSU pártszövetség abszolút többséget szerezhet a Bundestagban, a törvényhozás alsóházában, de nagykoalícióra is léphet a szociáldemokratákkal (SPD), és elméletileg a Zöldekkel is alakíthat kormányt.

A 20 óra körül készült becslések szerint a CDU/CSU a szavazatok 42,4-42,5 százalékát szerezte meg. Az ARD közszolgálati televízió megbízásából készült mandátumbecslés szerint a konzervatívoknak 302 képviselőjük lehet az 598 tagú Bundestagban. A ZDF vizsgálata szerint a Bundestag 606 tagú lehet, és az uniópártok 304 helyet szerezhetnek.

A 42 százalék körüli eredménnyel azért lehetséges az abszolút többség, mert rendkívül magas, nagyjából 15 százalékos a parlamenten kívül maradó pártokra adott szavazatok aránya, ami módosítja a Bundestagba bejutott pártok közötti erőviszonyokat.

A CDU/CSU csaknem 10 százalékponttal növelte támogatottságát a 2009-es választáson elért 33,8 százalékhoz képest.

A konzervatív uniópártok a II. világháború óta egyszer, 1957-ben szereztek abszolút többséget. Legutóbb 19 éve, 1994-ben értek el 40 százalék feletti eredményt.

"Szuper eredményt értünk el" - mondta Angela Merkel a CDU berlini székházában. Hozzátette: a konzervatívok felelősségteljesen járnak el, és csak a hivatalos előzetes végeredmény megjelenése után döntenek a következő lépésekről.

A CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a liberális FDP nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt, 4,5-4,6 százalékos eredménnyel végzett a becslések szerint, így 64 év után kiesik a Bundestagból. "Ezek a legkeserűbb és legtragikusabb órák a német Szabad Demokrata Párt történetében" - mondta Philipp Rösler pártelnök. Hozzátette: vállalja a felelősséget a súlyos választási vereségért.

Az FDP 2009-ben még történelmi csúcsot jelentő 14,6 százalékot szerzett.

Az SPD 25,4-25,7 százalék közötti eredményt ért el, kismértékben javított a 2009-es 23 százalékhoz képest, ami a legrosszabb választási eredmény volt a 150 éves párt történetében. Peer Steinbrück, az ellenzéki párt kancellárjelöltje hangsúlyozta: a szociáldemokraták semmiféle koalíciós spekulációra nem hajlandóak. A kormányzáshoz szükséges többségről Angela Merkelnek kell gondoskodnia - tette hozzá Steinbrück.

A Baloldal a szavazatok 8,3-8,5 százalékát szerezte meg az első becslések szerint, gyengült a 2009-es 11,9 százalék után. Ugyanakkor a Baloldal vasárnap a harmadik legnagyobb német politikai párttá lépett elő - emelte ki Gregor Gysi parlamenti frakcióvezető.

A Zöldek is gyengültek, 8,1-8,2 százalékot szereztek a 2009-es 10,7 százalék után. A környezetvédők egyik céljukat sem érték el, nem sikerült a szociáldemokratákkal együtt leváltani a Merkel-kormányt, és a párt támogatottságát sem sikerült növelni - ismerte el Jürgen Trittin, az ökopárt kampányát vezető duó egyik tagja.

A parlamenten kívüli pártok közül a bejutásra leginkább esélyesnek tartott Alternatíva Németországnak (AfD) 4,9 százalékot ért el, kevéssel az 5 százalékos küszöb alatt végzett a becslések szerint.

A választási részvételi arány 73 százalékos volt, növekedett a legutóbbi, 2009-es választáson regisztrált történelmi mélyponthoz, a 70,8 százalékhoz képest.

A hivatalos előzetes végeredmény várhatóan hétfő hajnalban jelenik meg. Merkel Adenauerhez és Kohl nyomdokain

Merkelt a Spiegel gyorselemzése már most Konrad Adenauerhez és Helmut Kohlhoz hasonlítja, akinek harmadszor is sikerül elnyernie a kancellári széket - írja az Index. Merkel lehet a leghosszabb ideig hivatalban lévő női kormányfő Európában, a 11 évig miniszterelnök Margaret Thatchert előzi meg.

A Spiegel elemzője szerint Merkel sikere abban rejlik, hogy széles társadalmi csoportokat tud megszólítani, de célja nem a meghódításuk, hanem az integrálásuk. A választók jelentős része nem is tudná megmondani pontosan, mit is képvisel Angela Merkel, csak azt érzik, hogy irányítása alatt jó kezekben vannak. Amikor pedig a politikai kérdések már nagyon bonyolulttá válnak, nagyon sokat számít a bizalom.

A szociáldemokraták ezzel szemben nem tudták igazi néppárt képét mutatni a kampányban. kancellárjelöltjük nem tudta megszólítani a választók széles rétegét és valószínűleg az is zavaró volt, hogy Peer Steinbrück személyében inkább egy jobbos jelölt állt elő egy inkább balos programmal.

Európa is örülhet

Elemzők korábban is úgy vélték, Merkel újraválasztása lenne a legjobb az eurózónának, és ez ígérne stabilitást az Európai Uniónak, aminek motorja egyértelműen a német gazdaság. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter sem fukarkodott a jelzőkkel, szerinte fantasztikus eredményt értek el, de a lehetséges koalíciós esélyekről nem beszélt. Azt viszont hozzátette, hogy Európának nem kell aggódnia Németország miatt. Fontos szerepük van az euróválság kezelésében, és ezt a feladatot továbbra is komolyan veszik.

Mindent megváltoztatna Európában, ha a németek végre elkezdenék elkölteni a pénzüket. Ennek a változásnak azonban rengeteg akadálya van, és az egyik éppen a politikai reformok hiánya. A hétvégi választások után talán megjöhet a német vezetők bátorsága, hogy változtassanak valamit, írtuk gazdasági elemzésünkben.
Négypárti parlament lehet

A választási részvétel ezúttal magasabb volt mint 2009-ben. Most a választók 72 százaléka szavazott. A nagyobb választási részvétel nem kedvez a kis pártoknak.

A német parlament harmadik legerősebb pártja 8 százalék körüli eredménnyel az egykori NDK-s állampárt reformkommunista utódjából és egy nyugat-német baloldali párt szövetségéből létrejött Baloldal. A 2009-es 10,7 százalékos eredményük után most is kétszámjegyű eredményt vártak, ami nem jött be. Képviselőjük azt mondta: egy nagykoalíció esetén mindenesetre ők lehetnek az ellenzék vezető ereje.

Gyengélkedő Zöldek

Gyenge eredményt értek el a német Zöldek: A ciklus közepén még annyira hasítottak, hogy egy lehetséges új néppártként is emlegették őket. Ehhez képest 2009-es 10 százalék fölötti eredményüket sem sikerült hozni, annál 2,5 százalékkal gyengébben szerepeltek.

Várhatóan nem jut be a Bundestagba, de nagyon közel került a küszöbhöz az Alternatíva Németországért nevű új alakulat, amely leginkább euroszkeptikus hangokkal próbált szavazókat elcsábítani a történelmi pártoktól. A professzorok és közgazdászok pártjának nevezett szervezet az eurózóna tervezett felszámolásával, a német márka vagy egy közös észak-európai valuta bevezetésével kampányolt, de jobboldali-populista hangokat is pengetett a "minőségi bevándorlásról" szóló elméletével. A Spiegel szerint Angela Merkelt régen lehetett ilyen elégedettnek és boldognak látni. A kancellár azt mondta: korai még arról beszélni, mi lesz, ezért minden koalíciós lehetőséget nyitva hagyott. Mint mondta, meg kell várni a végeredményt. Ha nem lesz meg az abszolút többségük, akkor várhatóan nagykoalíció vezetheti az országot. Merkel az urnazárás után tartott beszédében férjét is megemlítette, akit ritkán hoz szóba: megköszönte a segítségét, mert neki is sokat kellett elviselnie.

Már megindultak a gratulációk is, elsőként François Hollande francia elnök hívta fel Merkelt, akit meg is hívott Párizsba.
Már biztosan 19 éve a legjobb eredményük

Este hat órakor zárták az urnákat a német választásokon. Az első exit poll szerint a Merkel által vezetett konzervatív pártszövetség (CDU/CSU) kapja a legtöbb szavazatot, de eddigi koalíciós partnere, a liberális FDP nem éri el az 5 százalékos küszöböt. Az FDP 60 év után először eshet ki a Bundestagból.

Merkel taktikája bejött

A ZDF egyik mandátumszámítása azzal számolt, hogy a CDU a Bundestagban a 606 képviselői helyből 304-et szerezhet meg. Az ARD 598 fős Bundestaggot jelzett előre, amelyben a CDU 300 képviselője ülhet. A CDU utoljára 1957-ben ért el abszolút többséget. Konrad Adenauer vezetésével akkor 50,2 százalék volt a támogatottságuk.

Az előrejelzések egész este ingadoztak, az abszolút többség egy-két képviselői helyen fog múlni. Ez a bizonytalanság a német választási rendszer sajátosságaiból is következik. 299 képviselői helyet az egyéni körzetek alapján töltenek ki, a többi 299-et (plusz x-et) listás szavazatok alapján, de csak a legalább 5 százalékot elért pártok között osztják ki. Ha egy párt több körzetben nyert egy tartományban, mint amennyi mandátum járt volna a listás szavazatok alapján, akkor többletmandátumokat is kaphat. Így végül 598 helyett 600-nál is több képviselő ül majd a Bundestagban.
Újra nagykoalíció jön?

Elemzők szerint ugyanakkor Merkelnek bármilyen meggyőző eredmény mellett sem ártana egy koalíciós partner. A legnagyobb valószínűsége így egy SPD-vel alakított nagykoalíciónak van. Ilyen támogatottsággal Merkel nyugodtan kezdhet tárgyalásokat velük.

Merkel taktikája tehát bejött. A héten sem szólította fel a CDU szavazóit arra, hogy segítsenek átszavazással az FDP-nek, pedig a liberálisok erre kérték a kereszténydemokrata szavazókat. Merkel azt mondta, hogy a lehető legerősebb felhatalmazásra van szüksége kancellárként, erre pedig minden esélye megvan. Az FDP viszont nagyot zuhant, 15 százalékról esett be a küszöb alá.

A labda most Angela Merkel térfelén pattog, mondta vasárnap este a kancellár kihívója, a szociáldemokrata Peer Steinbrück. Bár az SPD valamennyire javított eredményén, így is történetének második legrosszabb eredményét érheti el a 2009-es, 22,7 százalékos fiaskó után. Peer Steinbrück az urnák lezárása után azt mondta híveinek az SPD választási központjában, hogy ő egyelőre kitart eredeti célja, azaz az SPD-Zöldek koalíció mellett, és ez az este még sok meglepetést tartogat.

Peer Steinbrück vasárnap Bonnban is megerősítette, hogy egy nagykoalícióban nem vállalna miniszteri posztot. A Bild am Sonntagban megjelent interjújában azt közölte: egy szociáldemokrata-Zöld koalíció élén lenne kancellár, de egy nagykoalícióban nem vállalna szerepet. Az SPD szavazói megosztottak, a megkérdezettek fele-fele arányban támogattak vagy elleneztek egy esetleges nagykoalíciót.

A Reuters szerint éppen ezért a nagykoalíciós tárgyalások akár hónapokig is elhúzódhatnak, ha szükség lesz rájuk.