Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elegendő bizonyíték gyűlt össze az Arany Hajnal ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Büntetőjogi eljárást indított a görög főügyész az Arany Hajnal nevű újnáci párt vezetője és négy parlamenti képviselője ellen, akiket szombaton vettek őrizetbe, és az éjszakát már rács mögött töltötték - közölte egy igazságügyi forrás vasárnap.

Az eljárás bűnszövetkezetben való részvétel és annak vezetése vádjával indult. Ugyancsak a vádpontok között szerepel az illegális fegyvertartás. A párt alapítóját és vezetőjét, az 56 éves Nikosz Mihaloliakoszt még szombat reggel fogták el, négy képviselőtársát és az Arany Hajnal 15 további tagját pedig a nap folyamán, egy nagyszabású rendőri razzia eredményeképpen vették őrizetbe.

Mihaloliakosz és négy képviselőtársa kedden kerül a kijelölt két vizsgálóbíró elé, addig őrizetben maradnak - tette hozzá a forrás.

Egy másik igazságügyi forrás szerint a görög legfelsőbb bíróság által egy héten át folytatott vizsgálat során elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy az Arany Hajnal "bűnszervezetnek" legyen minősíthető. Az Arany Hajnal ellen nyomozás folyt annak kiderítésére, hogy szervezeti szinten is köze volt-e Pavlosz Füszasz antifasiszta rapper meggyilkolásához. Füszasz megölésével a párt egyik 45 éves hívét gyanúsították, aki be is ismerte a tettet.

Az Arany Hajnal viszont tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz, és politikai lejárató kampányt gyanít az ügy mögött. A gyilkosság azonban viharos reakciókat váltott ki a társadalom legkülönbözőbb csoportjaiban, több görög városban összecsaptak a rendőrök és a tüntetők a hét elején.

Az újnáci párt 18 parlamenti képviselője korábban burkoltan azzal fenyegetőzött, hogy lemond mandátumáról. Márpedig emiatt időközi választást kellene kiírni helyük betöltésére, és a választás kampány csak még bonyolultabbá tenné a helyzetet a súlyos gazdasági és társadalmi gondokkal küszködő országban.

Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a gyilkosság óta harmadával csökkent az Arany Hajnal támogatottsága.