Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megérkezett Taclobanban a Baptista Szeretetszolgálat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ötvenkét órás utazás és várakozás után kedd éjszaka a Fülöp-szigeteki Taclobanba érkezett a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csoportja és azonnal elkezdte a tájfun túlélőinek segítését - tájékoztatta Révész Szilvia, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-t közleményben.

A baptista segítők Ceburól a repülőgépen magukkal hozták azt az ötezer dollár értékű segélyszállítmányt, amely ivóvízből, élelmiszerekből és egy generátorból áll. A csoport egyik fele a segélyek kiosztása mellett a helyi baptista gyülekezetbe befogadott, túlélő gyerekek ellátásában segédkezik.

A közlemény szerint eközben egy munkatárs, az előzetes tervek alapján, a helyi partnerekkel elindul egy korábban eltűnt magyar fiatalember utolsó ismert lakhelyére. A baptista segítők már csak 120 kilométerre vannak a 29 éves magyar férfitól, de elképzelhető, hogy ezt a távolságot megtenni is nagyon viszontagságos lesz a szigeten uralkodó állapotok miatt - közölte a Révész Szilvia.

A Baptista Szeretetszolgálat a Fülöp-szigeteki túlélő gyerekek megsegítésére meghirdette a Fogadj örökbe! című támogatási programját. Olyan magyar támogatókat keresnek, akik vállalják, hogy egy éven keresztül havi 3000 forinttal segítik egy kisgyerek ellátását.