Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

"Egy zsák rizsért is képesek már ölni az emberek"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A bomló holttestek azonosítása egyre nehezebb, így tömegsírokba helyezik a tetemeket a tájfun sújtotta Fülöp-szigeteki Taclobanban. A segélyezés továbbra is nehézkes, az emberek már egymás ellen fordultak az élelem miatt; a segítő szervezetek pedig versenyt futnak az idővel - fogalmazott Lukács Csaba újságíró, a Baptista Szeretetszolgálat helyszínen tartózkodó munkatársa az InfoRádiónak.

Lukács Csaba beszámolt arról, hogy a magyar baptista csapat már  hazaindulóban van, de előtte a kimenekített magyar fiatalember filippínó feleségének intézik a magyar vízumot.

A kimentett fiatalember elmondta, a szigeten, ahol feleségével élnek, olyan mértékű az éhezés, hogy akár egy zsák rizsért is képesek ölni az emberek. Azok, akikről feltételezhető, hogy vannak ivóvíz- és élelem tartalékaik, közvetlen életveszélyben vannak. Mivel a helyiek szerint minden külföldi gazdag, a magyar férfi élete is veszélyben forgott, ezért döntött lakhelye elhagyása mellett.

A menekült szerint csak annak köszönhető, hogy feleségével túlélték a tájfunt, hogy egy viszonylak jól megépített házban bérelték lakásukat. Arról is beszámolt, hogy az erős szél kitörte az ablakaikat, és megrongálta a ház tetőszerkezetét.

A város lakosságának nagy részét a helyi sportcsarnokba menekítették, melynek tetejét később letépte a vihar és többen életüket vesztették. A szigeten sem áram, sem mobilhálózat nincs, így teljes káosz lett úrrá a lakosságon.

A férfi felesége fülöp-szigeteki állampolgár. Hazajutásukat tovább nehezíti, hogy a nőnek sem útlevele, sem schengeni vízuma nincs. Jelenleg is zajlik az ügyintézés, hogy minél gyorsabban eljuthassanak Magyarországra, de a Baptista Szeretetszolgálat sem tudja, mikorra sikerül minden utazáshoz szükséges iratot beszerezni.

A járvány megelőzése  érdekében Taclobanban megkezdődtek a temetkezések. Ez nagyon súlyos konfliktusokat okozott a hozzátartozók és a hatóságok között. A holttestek nagy részét nem, vagy csak nehezen lehet azonosítani, ezért tömegsírba temetik az embereket. A hatóságok számára sajnos lehetetlen feladat a holttestek gyors azonosítása.

Lukács Csaba elmondta, a segélyek ugyan megérkeznek Tacloban repülőterére, de azokat nem tudják széthordani, mert a szigeten nincsen elég üzemanyag. Az éhezők végső elkeseredésükben raktárakat, boltokat és más olyan helyeket törnek fel, ahol feltételezhetően élelmet találnak, szélsőséges esetekben akár még egymásra is fegyvert fognak.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa elmondta, a menekültek elszállásolása még nem megoldott. A katasztrófa sújtotta övezetből kimenekítetteket nem tudják hol elhelyezni a hatóságok. Ugyan a közvetlen életveszélytől és a fertőzésveszélytől megmenekülnek, de egyáltalán nem lehet tudni, mi a következő lépés és hogy alakul a sorsuk a továbbiakban - tette hozzá.