Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

BBC: civileket ölt Észak-Írországban a brit hadsereg egy titkos egysége

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Terrorizmussal gyanúsított fegyvertelen civileket ölt meg az 1970-es évek elején Észak-Írországban a brit hadsereg egy titkos alakulata - ezt az egység egykori tagjai fedték fel a BBC-nek nyilatkozva.

A BBC televízió Panorama című politikai magazinműsora a "katonai reagáló erő" (Military Reaction Force, MRF) nevű, 1973-ban feloszlatott egység három tagját szólaltatta meg. A csütörtök este műsorra tűzött, a BBC által már előzetesen ismertetett adásban a három volt katona elmondta: megbízatásuk az volt, hogy Belfast nyugati városrészében, a brit fennhatóság ellen küzdő katolikus Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) akkori fellegvárában "vadásszanak" az IRA feltételezett tagjaira.

Az egykori katonák elmondása szerint az egység tagjai esetenként utcaseprőnek, szemétszállítónak vagy csatornatisztítónak álcázva végeztek felderítő járőrözést, és "akit le kellett lőni, azt lelőtték".

A 18 hónapig tevékenykedő alakulat katonái soha nem viseltek egyenruhát.

A BBC-nek nyilatkozó katonák szerint ugyanakkor az MRF "nagyon sok emberéletet" mentett meg, mivel "gyerekgyilkosokra, terroristákra vadászott, olyanokra, akik gondolkodás nélkül öltek".

Ha valakiről tudottá vált, hogy fegyveres merényleteket követ el, azt "ki kellett iktatni" - fogalmazott a BBC-műsorban az MRF egyik volt tagja.

A Panorama stábja tíz olyan fegyvertelen civilt azonosított tanúvallomások alapján, akiket az MRF katonái lőttek le 1972-ben Belfast utcáin, miután az IRA tagjaiként azonosították őket.

A műsornak nyilatkozó katonák szerint ugyanakkor a titkos alakulat tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy az IRA végül letette a fegyvert. Az észak-írországi rendezési folyamat fordulópontja a megbékélésről kötött 1998-as nagypénteki egyezmény volt, ám ezután is még csaknem egy évtizedig tartott, mire az IRA leszerelte fegyverzetét, és bejelentette, hogy a továbbiakban lemond az erőszak alkalmazásáról.

Az IRA három évtizedes terrorhadjáratának óvatos becslések szerint is legalább háromezer halálos áldozata volt, köztük hétszáz brit katona.

Jelenleg a brit fennhatóságot pártoló protestáns, illetve az ír sziget egyesítéséért küzdő republikánus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt és egykori ádáz ellensége, az IRA politikai szárnyának tekintett katolikus Sinn Féin együtt kormányozza Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlennek tartott koalíciót alkotva.