Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Több mint százezren vonultak Kijev főterére Ukrajna EU-integrációjáért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Becslések szerint mintegy száztízezren vonultak Kijev főterére tiltakozni vasárnap Ukrajna európai integrációjának leállítása ellen.

Az ellenzék által meghirdetett megmozdulásra folyamatosan érkeznek a résztvevők. Idősek, fiatalok egyaránt jelen vannak, köztük nagy számban olyanok, akik nem pártzászlók alatt vonulnak, és nem viselnek magukon semmilyen pártszimbólumot, csak a karjukra kötött kék-sárga nemzeti színű szalagot.

A tüntetők menetét a Sevcsenko parktól a Függetlenség teréig Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögötti Haza párt frakcióvezetője és Oleh Tyahnyibok, a Szabadság (Szvoboda) elnöke vezette.

Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője lekéste a demonstráció kezdetét, mivel repülőgépe nem kapott leszállási engedélyt az ukrán főváros egyik repterén sem. Sajtószolgálata szerint a politikus, aki külföldön "európai vezetőkkel folytatott konzultációkat, egy másik városban szállt le, s onnan autóval tart Kijevbe".