Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Martonyi: Magyarország egyensúlyra törekszik a Közel-Keleten

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Martonyi János külügyminiszter közel-keleti útján egyebek közt az iráni atomprogramról, a kíber-biztonságról és az internetes honvédelemről tárgyalt partnereivel. Jelezte, hogy Budapest támogatja a közel-keleti békefolyamatot és a palesztin állam létrejöttét.

Martonyi János az InfoRádiónak adott interjúban elmondta, találkozott Avigdor Liberman izraeli külügyminiszterrel és Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel is. A legfontosabb téma az egyeztetéseken a közel-keleti helyzet, a békefolyamat, az Iránnal kapcsolatos kérdések és a két ország közötti kapcsolatok erősítése volt.

A magyar külügyminiszter a látogatás fő céljának a Magyarország és Izrael közötti kapcsolat további erősítését nevezte, minden területen. Martonyi János kiemelte a kereskedelemi, a befektetési, az oktatási, a tudományos - együttműködési és a kulturális szektort.

Hangsúlyozta: "a két országot, számtalan történelmi és kulturális szálon alapuló, nagyon szoros, baráti kapcsolat köti össze, ennek világos, szilárd értékalapja van."

Martonyi János közölte, nagyon szeretnék a jövőben Izrael miniszterelnökét és elnökét is vendégül látni Magyarországon.

A külügyminiszter az interjúban elárulta azt is: a közel-keleti tárgyalásokon a kíbervédelem is szóba került, mint az együttműködés egyik fontos területe. Martonyi János szerint, egy ilyen megbeszélésen általában azok a témák kerülnek előtérbe, ahol a felek jó együttműködése különösen kívánatos, de minden lehetőséget nem tekinthetnek át. Mint mondta: korábban a miniszterelnök is jelezte, hogy a kíbervédelem az a terület, ahol a felek között fokozott együttműködésére van szükség.

A magyar külügyminiszter Rámalláhban tárgyalt palesztin kollégájával, Rijád al-Malkival, Martonyi János leszögezte, hogy Magyarország továbbra is támogatja egy független, életképes és területileg összefüggő palesztin állam létrehozását.

A magyar külügyminiszter adományt vitt egy betlehemi iskolába, ahol fogyatékos gyerekek nevelésével, oktatásával foglalkoznak. Hozzátette: az intézmény támogatását a jövőben is folytatni kívánják. Martonyi János úgy véli: a gesztus szimbolikus kifejezése annak, hogy Magyarországnak kiegyensúlyozott a közel-keleti politikája, Magyarország barátja Izraelnek és a palesztin népnek is. Magyarország alapvetően abban érdekelt, hogy a jelenleg folyó béketárgyalások eredményre vezessenek - zárta az interjút Martonyi János külügyminiszter.

Hanganyag: Király István Dániel