Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vilniusi csúcs - Mindent megtesznek az Ukrajna-EU megállapodás aláírásáért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mindent megtesznek az unió vilniusi, keleti partnerségi csúcstalálkozójának résztvevői azért, hogy alá lehessen írni az Európai Unió és Ukrajna társulási szerződését - közölte csütörtök este Dalia Grybauskaite litván államfő, az Európai Tanács soros elnöke.

Az unió vezetőivel a kétnapos csúcs elején tartott koordinációs tanácskozás után Grybauskaite kijelentette, hogy a részt vevő országok vezetői készek egész éjszaka dolgozni, hogy a lehető legnagyobb eredményt érjék el a csúcson. Szavai szerint ilyen eredmény lehetne az ukrán-EU társulási és szabadkereskedelmi szerződés aláírása.

"Ezt a kérdést fogjuk megvitatni a munkavacsorán, amely az éjszakába is belenyúlhat" - mondta Grybauskaite, hozzátéve, hogy az erre szánt időt senki sem kívánja megspórolni.

Egyelőre csak arról lehet beszélni, hogy Grúziával és Moldovával pénteken parafálják a társulási és szabadkereskedelmi szerződést, a Kijevvel való tárgyalásokat pedig "az utolsó percig" folytatják. A döntés Janukovics ukrán elnök kezében van - vélekedett a litván államfő.
Angela Merkel német kancellár előzőleg, a csúcsra érkezőben azt mondta, "nincs esély" arra, hogy Vilniusban aláírják az EU-Ukrajna megállapodást, de az ajtó továbbra is nyitva áll Kijev előtt.

"Nagyon világossá fogjuk tenni" Viktor Janukovics elnök számára, "hogy az EU készen áll társult tagjává fogadni Ukrajnát" - mondta Merkel. "Nem reménykedem benne, hogy ez most sikerülhet, de az ajtó nyitva áll" - tette hozzá.

Az ukrán kormány a múlt hétfőn jelentette be, hogy felfüggeszti a 2012 márciusában megkezdett társulási tárgyalásokat, amelynek eredményét, az EU-ukrán társulási szerződést Brüsszel ezen a héten akarta aláírni.

A Dow Jones hírügynökség úgy tudja, hogy a csúcson jelen lévő Janukovics az este Vilniusban találkozott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság és Herman Van Rompuy-jel, az Európai Tanács elnökével.