Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ukrán kormánydelegáció tárgyal a Gazprommal Moszkvában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ukrán energiaügyi miniszter vezetésével még a héten kormányküldöttség utazik Moszkvába, ahol a Gazprom képviselőivel egyeztetnek.

Alekszej Miller, a Gazprom vezetője kedden jelentette be, hogy Ukrajnának az eddigi 268,50 dollár helyett 385,5 dollárt kell fizetnie az orosz gáz ezer köbméteréért.

Oroszország decemberben 33 százalékkal 268,50 dollárra csökkentette a földgáz árát Kijevnek a 2009 óta érvényben lévő mintegy 400 dollárról. Erre azután került sor, hogy az időközben hivatalából leváltott Viktor Janukovics ukrán elnök november végén hirtelen bejelentette: Kijev nem írja alá az Európai Unióval évek óta tárgyalt társulási egyezményt.

A decemberi árcsökkentési megállapodás egyik kitétele volt ugyanakkor, hogy Oroszország naptári negyedévente felülvizsgálja a gázárra vonatkozó kedvezményt. Miután Moszkva szempontjából kedvezőtlenül alakultak az események Ukrajnában, Alekszej Miller, a Gazprom vezetője már március elején jelezte, hogy áprilistól ismét kedvezmény nélkül értékesítik a földgázt Ukrajnának.

A Gazprom vezetőjének arra a keddi felvetésére, hogy Ukrajna gázadóssága 1,711 milliárd dollár, Jurij Prodan ukrán energiaügyi miniszter közölte: Kijev fizetése részben attól függ, hogy milyen mértékben sikerül emelni az Ukrajnán belüli gáztranzit árát, ami jelenleg államilag dotált.

Eközben az ukrán gázipari cég, a Naftogaz vezetője kedden azt mondta, hogy bár áprilistól emelkedik az ipari fogyasztók és a költségvetési intézmények, májustól pedig a lakosság számára a földgáz ára, cége továbbra is komolyan veszteséges, mert az energiahordozó beszerzési és értékesítési ára között még így is marad mintegy 30 százalék különbség.

Andrej Koboljev rámutatott arra, hogy a Naftogaz kész Európából érkező földgázt vásárolni. "Készek állunk arra, hogy a legolcsóbban szállító európai cégtől földgázt vásároljunk" - mondta.

Ukrajna 2012-2013-ban Lengyelországon és Magyarországon keresztül is vásárolt fölgázt, ez az import 1,977 milliárd köbméter volt tavaly. Idén eddig ebből az irányból szállítások nem voltak, mert Kijevnek kifizetődőbb volt orosz földgázt importálnia.