Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A helyes fegyverhasználatra tanítják a kínai rendőröket

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Problémásnak ítélik a kínai rendőrök fegyverhasználattal kapcsolatos ismereteit és felkészültségét, ezért három hónapos országos program keretében kerül sor kiképzésükre - jelentette be a közbiztonsági tárca Pekingben.

A kiképzés elsősorban a nagyvárosi és megyei szinten dolgozó járőröket, az erőszakos bűncselekmények felderítésében közreműködőket érinti és azokat, akik vészhelyzetben járnak el - idéz a minisztérium által kiadott közleményből pénteken a kínai média. A gyakorlati, harcképességet fokozó felkészítés mellett jogi ismereteket is oktatnak nekik.

A tárca és a tartományi szintű közbiztonsági szervek külön instruktorokat küldenek az alacsonyabb közigazgatási egységek rendőrségeihez a helyes fegyverhasználat oktatása céljából. A minisztérium hangsúlyozza, hogy e képzéseket rendszeressé kell tenni.

A hongkongi South China Morning Post című lap a hírrel kapcsolatban arra emlékeztet, hogy az intézkedésre olyan időszakban került sor, amikor országosan egyre nagyobb veszélynek tartják a terrorizmust, mind több a tüntetés, és az egyes erőszakos bűncselekmények felderítésében a rendőrök nem álltak a helyzet magaslatán.

A múlt hónapban például egy 46 éves rendőr akció közben szakszerűtlenül nyúlt fegyveréhez Senhszi tartományban, és belehalt sérülésébe. Tavaly összesen 449 rendőr vesztette életét szolgálatban, az elmúlt öt évben a legtöbb.

Amikor március elsején a kunmingi vasúti pályaudvaron nyolc merénylő késekkel a várakozó tömegnek esett, és megölt 29 embert, 143-at pedig megsebesített, bírálat érte a rendőri eljárást, mert elterjedt, hogy a helyszínen intézkedő rendőr, mielőtt a fegyverét használta volna, először engedélyt kért rá feletteseitől.

A kunmingi incidens után országszerte fokozták az ellenőrzéseket, több járőrt, járművet helyeztek szolgálatba. Pekingben például egy korábbi merénylet helyszínéhez, a városközpontban lévő Tienanmen térhez közeledve a piros lámpáknál már egyenruhások fürkészik a várakozó gépkocsik vezetőit, az utasteret és szúrópróba szerűen a csomagtartókat is. A metróban szintén egyre több helyen vezetik be a repülőtérihez hasonló biztonsági ellenőrzéseket.

Vidéken ugyancsak lépéseket tettek a közbiztonság védelmére. A hongkongi lap arról is beszámolt, hogy a neves belföldi turisztikai látványosságként ismert, Csöcsiang tartományi Hangcsou Lingjin templomában szerzetesekből "terrorelhárító egységet" hoztak létre. Húsz 20 és 40 év közötti szerzetest képeztek ki arra, hogy adott esetben használni tudják a biztonsági védőfelszerelést, a pajzsokat vagy a gumibotot, és paprika spray-t is kaptak. Az 1700 éves templom, amelyet naponta körülbelül tízezer látogató, illetve hívő keres fel, további 25 biztonsági őrt is alkalmazott.