Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A brüsszeli merénylet gyanúsítottja a párizsi díszszemlére is akciót tervezett

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A brüsszeli zsidó múzeumnál május 24-én elkövetett, négy halálos áldozatot szedő merénylet francia gyanúsítottja, Mehdi Nemmouche a francia nemzeti ünnepen Párizsban tervezett merényletet végrehajtani - derül ki a Libération című napilapban hétfőn nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jegyzőkönyvekből. A belügyminiszter cáfolta a hírt.

"A belügyminisztérium szerveinek soha nem volt tudomása egy ilyen tervről. A Libération állításai hamis információk" - mondta délutáni sajtótájékoztatóján Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

A lap viszont jelezte, hogy továbbra is fenntartja mindazt, amit a címlapján beharangozott cikkében közölt.

Az újság azokból a dokumentumokból idézett, amelyek a tavaly Szíriában túszul ejtett, azóta kiszabadult négy francia újságíró kihallgatásai alapján készültek. Nemmouche 2013 júliusa és decembere között a Szíria északi részén található Aleppo börtönné átalakított kórházában volt megbízva többek között a francia túszok őrzésével. A volt túszok szombaton beszéltek erről először nyilvánosan, miután a Le Monde című napilap megírta az értesülést.

A négy újságíró beszámolója szerint Nemmouche-nak egy "jelentős terrorista akcióterve volt: Párizsban akart a július 14-i díszszemlén merényletet végrehajtani".

"Ötszörös Merah leszek a július 14-i felvonuláson" - dicsekedett a jegyzőkönyvek szerint túszainak a gyanúsított Mohamed Merah esetére utalva, aki a dél-franciaországi Toulouse-ban és az onnan nem egészen 50 kilométerre lévő Montaubanban 2012. március 11. és 19. között hét embert ölt meg: három francia katonát, majd egy zsidó iskola három diákját és egy tanárát.

A belga határnál, az észak-franciaországi Roubaix-ban lakó, francia-algériai kettős állampolgárságú, 29 éves Mehdi Nemmouche-t május 30-án tartóztatták le a vámőrök egy rutinellenőrzés során Marseille-ben, amikor leszállt az Amszterdamból érkező menetrendszerű buszról. A Libération szerint ennek ellenére július 14-én Párizsban megkettőzték a rendőri készültséget a nemzeti ünnepen, mert a hatóságok arról tartottak, hogy Nemmouche esetleges társai nélküle is ölni próbálnak majd.

A párizsi ügyészség hétfő délben kiadott közleményében azt írta: "a nyomozás jelenlegi szakaszában, igazságügyi keretben vagy más, a négy francia újságíró elrablását és fogvatartását követő nyomozás keretében semmilyen kihallgatási jegyzőkönyvben nem szerepel hazai merényletterv, különösen nem július 14-re Párizsban". Azt viszont nem zárta ki a vádhatóság, hogy a titkosszolgálatoknál szerepelhet ilyen dokumentum, amelyet nem adtak át az ügyészségnek.

Az egyik volt francia túsz, Didier Francois az Europe 1 rádióban azt mondta, hogy Nemmouche-t két rögeszme vezényelte: az antiszemitizmus és az, hogy utánozza vagy meghaladja Meraht, akit a példaképének tekintett.

"Szélsőségesen erőszakos volt, a viselkedésében és a beszédében is, szélsőségesen provokatív ... Nem iszlamista ideológus. Maga is ezt állította, hogy ő egy etnikai tisztogatóvá vált fiatal bűnöző, ezt hajtogatta folyton" - mondta volt fogvatartójáról az újságíró, aki egyébként elítélte, hogy nyilvánosságra kerültek az információk.

"Újságírók vagyunk, magyarázattal, tájékoztatással tartozunk, de mindennek megvan a maga ideje. Ebben az esetben megvan a nyomozás, az igazságszolgáltatás ideje. Vagyis szerintem nem volt teljesen szerencsés kiadni ezeket az értesüléseket egy nagyon veszélyes szervezetnek, amely még mindig a kezei között tart néhány túszt" - tette hozzá Didier Francois az Iszlám Állam radikális iszlamista szervezetre utalva, amely Szíriában mintegy húsz nyugati túszt tart fogva.

Nemmouche-t július végén Franciaország kiadta Belgiumnak, ahol vád alá helyezték a brüsszeli merénylet miatt, és jelenleg előzetes letartóztatásban van. Szeptember 12-én kell megjelennie a nyomozóhatóság előtt, ahol a letartóztatása meghosszabbításáról fognak dönteni. Amennyiben Franciaország a most nyilvánosságra hozott értesülések miatt bíróság elé kívánja állítani, elképzelhető, hogy európai elfogatóparancs keretében visszakérik Belgiumtól.

A feltételezett merénylő az elmúlt években öt alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt rablásért francia börtönökben, ahol egyre radikálisabb nézeteket kezdett vallani. Szabadulása után három héttel, 2013 elején utazott Szíriába, ahonnan március 18-án érkezett vissza Európába, a frankfurti repülőtéren a német hatóságok ki is hallgatták, majd elengedték.