Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Obama a szíriai ellenzék felfegyverzését tervezi

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Barack Obama amerikai elnök azt tervezi, hogy a kongresszus mielőbbi jóváhagyását kéri a szíriai ellenzék erőinek felfegyverzéséhez és kiképzéséhez, ugyanakkor a törvényhozók formális beleegyezése nélkül akarja megvalósítani az Iszlám Állam szervezetének visszaszorítására irányuló, jóval szélesebb stratégiáját - közölték (helyi idő szerint) kedden washingtoni kormányzati tisztségviselők.

Obama a tervek szerint szerda este televíziós főműsoridőben (közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban) ismerteti majd, hogy miként kívánja "meggyengíteni és legyőzni" a Szíriában és Irakban jelentős területeket uralma alá hajtó terrorszervezetet. A stratégia magába foglalhat szélesebb körű légi csapásokat iraki, esetleg szíriai célpontok ellen, és ennek támogatására katonai és politikai szerepvállalásra fogja kérni európai, közel-keleti és más szövetségeseit.

Szerdai beszéde előtt az elnök megbeszélést folytatott a kongresszus vezetőivel. Az egyórás tanácskozás után a Fehér Ház azt közölte: Obama a törvényhozók előtt kijelentette, "megvan a szükséges jogköre ahhoz, hogy műveleteket indítson" az Iszlám Állam fegyveresei ellen. Mindazonáltal üdvözölné, ha a kongresszus "segítené átfogó erőfeszítéseit, és megmutatná a világnak, hogy az Egyesült Államok egységes a fenyegetéssel szemben".

Még Obamának a szenátus és a képviselőház vezetőivel tartott találkozója előtt egyes törvényhozók kifejtették, valószínűtlen, hogy a novemberi "félidős" kongresszusi választások előtt sor kerülhetne az elnök terveiről tartandó szavazásra.

Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia csütörtökön készül egyeztetni közel-keleti szövetségeseivel arról, hogy milyen választ adjanak az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet szíriai és iraki katonai előrenyomulására. Az Arab Liga tagállamai vasárnap Kairóban már megegyeztek arról, minden szükséges intézkedést meghoznak annak érdekében, hogy felvehessék a harcot a terrorszervezettel.

Barack Obama augusztus elején engedélyezte, hogy az amerikai haderő légicsapásokat hajtson végre az IÁ-hadállásai ellen Irak területén. Az amerikai elnök korábban elmondta, az Öböl menti államoknak fontolóra kellene venniük katonai műveletek végrehajtását, valamint a mérsékelt szunniták támogatását Irak és Szíria területén. John Kerry amerikai külügyminiszter a napokban Szaúd-Arábiába és Jordániába utazik, hogy tárgyaljon arról, készek-e konkrét intézkedésekkel alátámasztani a dzsihadisták tevékenységét ellenző retorikájukat.

Az IÁ a júniusi villámhadjáratában számos észak-iraki és szíriai területet foglalt el, és azóta is folyamatosan terjeszkedik. A terrorszervezet június végén "kalifátusnak" nyilvánította az általa ellenőrzött térséget.