Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rasmussen: most már nem kérdéses a NATO értelme

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Most már nem kérdéses, hogy a NATO létének továbbra is van értelme, sőt, az eddiginél erősebb NATO-ra van szükség - hangsúlyozta Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára hétfőn Brüsszelben, a Carnegie Europe nevű elemző műhely rendezvényén elmondott beszédében.

A posztjáról hamarosan távozó Rasmussen - áttekintve az elmúlt időszak stratégiai jelentőségű nemzetközi változásait - megállapította, hogy Oroszország nem partnert, hanem ellenfelet lát az észak-atlanti szervezetben. A beszédet követő pódiumbeszélgetés során úgy vélte, nem szabad megengedni, hogy Ukrajnában újabb "befagyott konfliktushelyzet" álljon elő.

Az iraki és szíriai területen tevékenykedő úgynevezett Iszlám Államról Rasmussen azt mondta, hogy az nem állam, hanem terrorista szervezet, és olyan fenyegetést jelent, amelyre katonai választ kell adni.