Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Spanyolország légtérvédelmi rakétaüteget telepít Törökországba

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Spanyolország légtérvédelmi rakétaüteget telepít Törökország iraki és szíriai határán egy NATO-művelet keretében, hogy megvédjék a civileket az Iszlám Állam (IÁ) terrorfenyegetésétől - jelentette be Pedro Morenés spanyol védelmi miniszter pénteken Madridban.

A tárcavezető a spanyol képviselőház védelmi bizottságának tartott tájékoztatójában elmondta, hogy a lehetséges légitámadások kivédésére irányuló törökországi akcióban 130 spanyol katona vesz részt, együttműködésben német és amerikai katonai alakulatokkal. A dél-európai ország javasolta a NATO-nak, hogy az akcióban használják a spanyol bázisokat hadászati célú szállításra, továbbá segítséget ajánlottak a kiképzésben és a művelet irányításában is.

Spanyolország a legelső pillanattól kezdve tagja a dzsihadista terrorizmus elleni összefogásnak - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy mindig is részesei voltak a nemzetközi közösség terrorizmusellenes erőfeszítéseinek.

Pedro Morenés kijelentette: nem küldenek szárazföldi egységeket Irakba, és nem vesznek részt semmilyen légitámadásban sem a közel-keleti országban. Felidézte, hogy a szeptember eleji NATO-csúcson a tagországok egyetértettek abban: az Iszlám Állam jelenléte a legfenyegetőbb Irak és Szíria területein. Ráadásul óriási a kockázata annak, hogy a szervezet tovább terjeszkedik például Közép-Keleten vagy Észak- Afrikában.