Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bemutatták az új lengyel kormányt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A külügyi, a belügyi és az igazságügyi tárca élére is új minisztert jelölt Ewa Kopacz kijelölt lengyel kormányfő, aki a sajtó által a kormánypárt belvitáinak elsimítására tett kísérletként értékelt lépéssel saját belső ellenzékének néhány tagját is beválasztotta pénteken bemutatott kabinetjébe.

Kopaczot azután bízta meg a kormányalakítással Bronislaw Komorowski államfő, hogy elődjét, Donald Tuskot az Európai Tanács elnökévé választották, és ezért távozott posztjáról. Az átalakított kormányban a jobbközép Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) alkotta koalíció politikusai foglalnak helyet.

A legfontosabb változás, hogy a törvényhozás alsóháza, a szejm elnöki posztjára távozó Radoslaw Sikorski külügyminisztert Grzegorz Schetyna, a parlament külügyi bizottságának eddigi vezetője váltja fel. Schetyna ötéves szünet után lesz újból kormánytag, korábban belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt.

Az új külügyminiszter eddig a PO-n belüli belső ellenzéket képviselte, hasonlóan a közigazgatási és digitalizálási tárca élére jelölt Andrzej Halickihoz. A lengyel sajtó ezért e két politikus tárcavezetői jelölését a párton belüli frakciók megbékítésére tett kísérletnek minősítette. Hasonlóan értékelték azt is, hogy a várakozásokkal szemben posztján maradt a Kopaczcsal konfliktusban álló Bartosz Arlukowicz egészségügyi miniszter.

Donald Tusk lemondása után a politikai kommentárok a PO-t gyengítő lehetséges frakcióharcra figyelmeztettek, és az is felmerült, hogy a volt kormányfő távozásával megerősödik majd a konzervatív ellenzék. Kopacz vélhetően ezekkel a lépésekkel igyekszik elkerülni, hogy a kormánypártot önpusztító belső hatalmi harcok jellemezzék a Tusk távozása utáni időszakban.

A Jog és Igazságosság (PiS), a legerősebb ellenzéki párt "a PO megmentésére" felállított kormánynak nevezte a Kopacz-kabinetet. A nemzeti konzervatív párt szóvivője szerint az éles PiS-ellenes kijelentéseiről ismert Radoslaw Sikorski házelnöki posztra jelölése "az ellenzék hangját hivatott elfojtani" a lengyel parlamentben.

A kisebb koalíciós párt, a PSL eddigi miniszterei - köztük Janusz Piechocinski eddigi gazdasági miniszter, miniszterelnök-helyettes - megtartották posztjaikat.

A belügyminisztérium élén a júniusban kirobbant lehallgatási botrány egyik szereplőjét, Bartlomiej Sienkiewiczet váltja fel Teresa Piotrowska parlamenti képviselő. Sienkiewicz leváltását a sajtóértesülések szerint Bronislaw Komorowski államfő, valamint Janusz Piechocinski, a kisebb koalíciós párt elnöke követelték a botrány miatt.

Az új igazságügyi miniszter pedig Cezary Grabarczyk volt infrastrukturális miniszter lesz, aki Marek Biernacki helyébe lép. Grabarczyk a PO erősebb, Donald Tusk támogatását élvező frakcióját képviseli a kormányban a sajtókommentárok szerint.

Megmaradt ugyanakkor funkciójában Komorowski támogatását élvező Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszter, aki egyben miniszterelnök-helyettes lesz.

Ewa Kopacz "erős, szakmailag felkészült személyiségek" kabinetjének nevezte a bemutatott testületet. A kijelölt kormányfő október elsején mond majd programbeszédet a lengyel parlament rendkívüli ülésén, akkor tartják a kabinetjéről való bizalmi szavazást is.