Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Távol még a megállapodás az iráni atomprogramban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem sikerült egyetértésre jutni az iráni atomprogrammal kapcsolatos legfontosabb vitás kérdésekben a Teherán és a hat nagyhatalom között nyolc napig folytatott New York-i egyeztetéseken, a felek továbbra is távol vannak a végleges megállapodástól - közölte helyi idő szerint pénteken a tárgyalássorozat befejeztével az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője.

A névtelenül nyilatkozó illetékes az után beszélt erről, hogy egy New York-i szállodában véget értek a tárgyalások John Kerry amerikai és Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter, illetve Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője között. Irán és a "hatok" - öt állandó BT-tagország Németországgal együtt - képviselői nyolc napja kezdték meg az egyeztetéseket New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakával párhuzamosan, és csatlakoztak hozzájuk az országcsoport külügyminiszterei.

A tárgyalássorozat befejeztével az amerikai diplomata azt mondta, hogy a tárgyalófelek között továbbra is nagyok az ellentétek minden fontos kérdésben, és rengeteg apróbb dologról is kell még egyeztetni. Emlékeztetett arra, hogy ehhez még nyolc hét áll rendelkezésre: legkésőbb november 24-ig meg kell állapodni.

"Úgy gondolom, hogy ez még lehetséges, de nagyon nehéz munka vár ránk" - mondta.

A megbeszélések előtt Kerry úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy az elkövetkező hetekben mégis sikerül tető alá hozni a megállapodást. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes is azt mondta, hogy van még esély erre a határidő lejárta előtt.

A következő tárgyalássorozat októberben lesz, de pontos dátuma és helye még nem ismert.

Iránnak és a hatoknak - az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának, Franciaországnak, Németországnak, Oroszországnak és Kínának - eredetileg július 20-ig kellett volna eredményre jutniuk az iráni atomprogramról szóló ideiglenes megegyezést felváltó végleges megállapodásról, ez azonban nem sikerült. A felek ezért abban egyeztek meg, hogy négy hónappal, november 24-ig meghosszabbítják a tanácskozásokat.

A legfőbb vitás kérdés az urándúsítás ügye. Teherán azt akarja, hogy a lehető legtöbb modern urándúsító centrifugája maradjon meg, a nyugati hatalmak viszont attól tartanak, hogy a perzsa állam nukleáris fegyver gyártásához használhatja a dúsított uránt. Az iráni kormány következetesen tagadja ezt, és azt hangoztatja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál.

A nemzetközi közösség arra igyekszik rávenni Teheránt, adjon objektív garanciákat arra, hogy nem gyárt atomfegyvert, cserébe pedig felajánlják az iráni gazdaságot érintő korlátozások feloldását.