Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb támadások az Iszlám Állam ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihádista szervezet kezén lévő, legjelentősebb szíriai földgázüzemet támadta légicsapásokkal az amerikai vezetésű koalíció közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). Az amerikai elnök azt mondta egy vasárnap este sugárzott interjújában: a térséggel kapcsolatban azt tekinti kormánya legfontosabbnak feladatának, hogy meggyengítsék a szélsőségeseket, akik fenyegetik Irakot és a Nyugatot.

"A nemzetközi koalíció első ízben támadta a Coneco üzemének bejáratát és imatermét" - olvasható a londoni központú szíriai civil szervezet vezetőjének, Rámi Abderrahmánnak a közleményében. A koalíció célja, hogy a lázadók elhagyják az üzemet. A légicsapásokban nem halt meg senki, sebesültek viszont vannak - tette hozzá.

A Coneco cég szóban forgó üzeme a keleti Deir-ez-Zór tartományban található.

Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő an-Nuszra Front szíriai lázadószervezet vezetője kijelentette egy vasárnap nyilvánosságra hozott hangüzenetében, hogy a koalíció légicsapásaival nem fogja legyőzni az iszlamistákat, és figyelmeztette a nyugati országokat, hogy a lázadók bosszút állnak rajtuk. Abu Mohamad al-Goláni felszólította a koalícióban részt vevő európai országok és az Egyesült Államok állampolgárait, hogy ítéljék el a légicsapásokat, ha nem akarnak belekeveredni a háborúba. "A muzulmánok nem fogják ölbe tett kézzel nézni, amint fiaikat bombázzák. Nem csak az önök vezetői fogják megfizetni a háború árát, önök fizetnek meg érte a legjobban. A harc az önök hazája kellős közepén fog folyni. Viszont ha kiállnak vezetőik döntései ellen, és megakadályozzák őket abban, hogy önöket is belekeverjék a háborúba, akkor esélyük lesz kívül maradni azon" - mondta az an-Nuszra Front vezetője a több dzsihadista honlapra feltett üzenetben.

A Reuters szerint a szervezet tagjai egyre inkább arra próbálják meg rávenni vezetőiket, hogy béküljenek ki és szövetkezzenek az IÁ-val a "keresztesek", vagyis a Nyugat ellen. Kezdetben az IÁ is szövetségese volt az al-Kaidának, viszonyuk azonban megromlott.

Az első amerikai légicsapásokban, kedden az an-Nuszra mintegy ötven tagja halt meg az OSDH szerint. Egy Twitter-üzenetből pedig kiderült, hogy életét vesztette az IÁ-hoz kötődő Horászán csoport vezetője, Mohszin al-Fadli.

Goláni hangüzenetében nem említette al-Fadlit, de szavaiból kiderült, hogy sok iszlamista harcos meghalt a légicsapásokban.

Barack Obama amerikai elnök kijelentette egy vasárnap este sugárzott tévéinterjújában, hogy az Egyesült Államok alábecsülte az Iszlám Állam erősödését, miközben túlbecsülte az iraki hadsereg képességét a szervezet legyőzésére. Ezzel az elnök megerősítette azt, amit James Clapper nemzeti hírszerzési igazgató mondott néhány nappal korábban. Hangsúlyozta azonban a CBS-nek adott interjúban, hogy a katonai hadműveleteken túl politikai megoldásra van szükség Irakban és Szíriában.

Az elnök elismerte, hogy kormányának Szíriával szembeni politikája ellentmondásos, de - mint mondta - ellentmondásos maga az arab ország és a körülmények is. "Az országot nem (Bassár) el-Aszad irányítása alatt akarjuk stabilizálni, hiszen kormánya szörnyű tetteket követett el. Viszont fennáll az a közvetlen veszély, hogy az IÁ vagy a Horászán csoport emberei amerikaiakat ölnek meg" - jelentette ki.

Obama közölte: a legfontosabbnak azt tekinti, hogy meggyengítsék az Irakot és a Nyugatot fenyegető szélsőségeseket. Legyőzésükhöz azonban egy olyan ütőképes szárazföldi erőre volna szükség, amelynek a kialakulására elemzők szerint a közeljövőben nem lehet számítani Szíriában, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok képezni akarja és felfegyverezné a "mérsékelt" felkelőket - ismerte el. "Van egy olyan katonai tervünk, amelynek jó esélye van a sikerre Irakban, de Szíria egy nehezebben megoldható feladat" - mondta.