Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Õrizetbe vették Románia első sajtómágnását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Õrizetbe vették Adrian Sarbut, Románia első sajtómágnását, a piacvezető román tévécsatorna, a Pro TV és a Mediafax hírügynökség alapítóját, akit gazdasági bűncselekményekre való felbujtással gyanúsítanak.

Sarbut kedden rendőrök vitték kihallgatásra a legfőbb ügyészségre, amely várhatóan előzetes letartóztatását is kezdeményezni fogja.

Sarbut adócsalásra, sikkasztásra és pénzmosásra való felbujtással gyanúsítják. Állítólag fantomcégek tucatjait hozta létre olyan "vállalkozók" nevében, akiknek semmi közük a médiához, hogy az általa vezetett sajtótrösztnél dolgozó újságírókat a fantomcégeken keresztül szerzői jogi szerződésekkel fizesse, ahelyett, hogy alkalmazná őket.

Az ügyészség korábbi közleménye szerint a fantomcégek nem fizettek adót, amit nem is lehetett behajtani rajtuk, mert "nincstelenek" nevén szerepeltek.

Sarbu politikai leszámolásnak minősítette őrizetbe vételét, amely mögött szerinte Victor Ponta kormányfő áll. Azt állította: mindig betartotta az ország törvényeit, és az elmúlt negyedévszázadban médiaszakemberek generációi nevelkedtek az általa alapított, közszolgálati feladatokat is ellátó médiavállalkozásoknál. Sarbu szerint a kormányfő saját érdekszférájába akarja kényszeríteni a médiacégeit, amelyeknek eddig "sikerült megőrizniük politikai függetlenségüket".

A vádaskodás kölcsönös: tavaly szeptemberben Ponta azt állította, hogy Sarbu zsarolással próbálta kieszközölni nála, hogy elengedje adóhátralékait.

"Az egyik médiamágnás azzal jött hozzám, hogy eddig mindenkiből ő csinált elnököt, és ha akarom, belőlem is államfőt csinál, de ne akarjam, hogy adókat és illetékeket fizessen. Azt mondtam neki, hogy nem érdekel az ajánlata, fizessen csak adót. Azóta nap mint nap én vagyok a sajtótröszt támadásainak céltáblája" - panaszolta a miniszterelnök egy konferencián, ahol később meg is nevezte, hogy Sarbura utalt.

Adrian Sarbu az első román kereskedelmi televízió, a 90-es évek óta piacvezető Pro TV alapítója volt, jelenleg pedig a szintén általa létrehozott Mediafax hírügynökség köré szerveződött sajtótröszt tulajdonosa: "portfóliójához" tartozik egyebek mellett a Gandul című portál és a Ziarul Financiar című gazdasági lap is.

A román közéletben Sarbu azzal vált ismertté, hogy 1989. december 22-én, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor elmenekülése után videofelvételeket készített a Román Kommunista Párt központi bizottságának székházában a hatalmat magához ragadó Nemzeti Megmentési Front tagjainak tanácskozásáról.