Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Õket jelölték Nobel-békedíjra

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ferenc pápa és Edward Snowden mellett a Charlie Hebdo című francia szatirikus lapot, egy dán karikaturistát és egy szaúdi bloggert is jelöltek a Nobel-békedíjra.

Február elsejéig kellett megnevezniük jelöltjüket a Nobel-békedíjra az erre jogosultaknak, például parlamenti képviselőknek, minisztereknek, egyetemi tanároknak és korábbi díjazottaknak. A jelölőlista egyébként 50 évig titkos a szabályok értelmében, ám a jelölők nyilvánosságra hozhatják döntésüket.

Így derült ki, hogy a korábban már javasolt Ferenc pápa, az amerikai megfigyelési programot kiszivárogtató Edward Snowden informatikus vagy a Novaja Gazeta című ellenzéki orosz újság mellett, a szólásszabadság melletti kiállása miatt már a Charlie Hebdo című francia szatirikus lapot, a 2005-ben Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat megjelentető dán karikaturistát, Flemming Rose-t, illetve a Szaúd-Arábiában az iszlám megsértése miatt korábban tíz év börtönre és ezer korbácsütésre ítélt Badavit és honfitársát, az ugyancsak bebörtönzött emberi jogi aktivistát, Valíd Abul-Heirt szintén jelölték a kitüntetésre.

AFP francia hírügynökségnek nyilatkozó Kristian Berg Harpviken, az Oslói Békekutató Intézet igazgatója ugyanakkor Mussie Zerai-t, az eritreai származású, Olaszországban élő keresztény papot mondta esélyesnek, aki az Olaszországba bejutott, afrikai származású bevándorlók életét segíti. Azt, hogy a Charlie Hebdo című lap, amelynek párizsi szerkesztősége ellen iszlám szélsőségesek nemrég véres merényletet követtek el, megnyerhetné a Nobel-békedíjat, az igazgató kétségbe vonta, mivel az újság ismert az iszlámot és más vallásokat bíráló és senkit nem kímélő stílusáról.

Az 1,2 millió dollár pénzjutalommal együtt járó díj nyertesét minden évben októberben hirdeti ki a Nobel-bizottság.

Hanganyag: Sigmond Árpád