Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nigéria hat hét alatt végleg le akar számolni a Boko Harammal

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A nigériai vezetés hat héten belül le akar számolni a szélsőséges iszlám terrorszervezettel, a Boko Harammal. A fegyveresek hetente többször rendeznek vérengzéseket, sokszor diákokat, nőket, gyerekeket gyilkolnak meg. Egyes becslések szerint az elmúlt öt évben több tízezer embert öltek meg a Boko Haram fanatikus követői.

"Isten a legnagyobb" kiáltozzák géppisztolyos fegyveresek, majd lövöldözve benyomulnak egy bentlakásos iskola hálótermébe, halomra lőve mindenkit. A zenés videó végén a Boko Haram fegyverese sok tucat holttest között állva azt mondta, azért kellett meghalniuk, mert hitetlenek voltak. A felvételen látható az is, ahogy a fegyveresek nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a földön fekvő holttestek között el tudjanak jutni a még élő, rángatózó áldozataikhoz, hogy kivégezhessék őket is. A saría, vagyis az iszlám jog radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő terrorszervezet egyes becslések szerint csak tavaly nagyjából tízezer embert ölt meg - köztük rengeteg nőt és gyereket - elsősorban Nigéria területén, de a szomszédos államokban is hajtottak végre akciókat.

Abubakar Shekau - a videóüzenetek szerint a szervezet vezetője - ezen a 2014 nyári felvételen kikiáltja az Iszlám Kalifátust, és azt mondja, ettől kezdve Nigériához és annak törvényeihez semmi közük, mostantól csak az iszlám jog érvényes. A szervezet neve annyit tesz, "tilos a könyv", vagyis a nyugati tan tilos, tagjai az iszlám elleni bűntettnek tartják az oktatást, ezért támadnak és gyilkolnak rendszeresen iskolákban. A Le Figaro tavaly nyáron megjelent cikke szerint a szervezet legújabb véres akcióinak kezdete, 2010 óta nagyjából 200 diáklányt ölt meg és körülbelül 1000 iskolát rombolt le Nigériában. Áprilisban 280 diáklányt raboltak el, majd ősszel videóüzenetben jelezték, hogy áldozataik áttértek az iszlám vallásra, és férjhez adták őket. A nigériai vezetés hónapokig egyezkedett a diáklányok szabadon bocsájtásáért, majd visszafoglalta azt a települést, ahonnan elrabolták őket. Most újabb, végső offenzívát ígér Goodluck Jonathan nigériai elnök, aki az iszlamista terrorcsoport elleni folyamatos összecsapások miatt a korábban február 14-re meghirdetett a parlamenti és elnökválasztást március végére halasztotta. A hétvégén Nigéria négy szomszédos állammal, Kamerunnal, Nigerrel, Csáddal és Beninnel megállapodott egy majdnem 9000 fős egység létrehozásában.

"A megbeszélések eredménye azt mutatja sürgető szükség van fegyveres erők telepítésére a térségbe. Erre azért van szükség, hogy csapást tudjunk mérni a Boko Haramra. Ezt segíti a mostani megállapodás, újabb egységek érkeznek a helyszínre a már ott lévők megerősítése érdekében" - mondta az ülés után az Afrikai Unió képviselője. Nigéria most hat hét alatt végleg le akar számolni a Boko Haram harcosaival, a 2002-ben létrehozott szervezet ellen többször hajtottak már végre jelentős akciókat, ám teljesen felszámolni eddig nem sikerült.

Hanganyag: Király István Dániel