Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ukrán külügyminiszter: megkezdődött a nehézfegyverzet visszavonása

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ukrán katonák megkezdték a nehézfegyverzet visszavonását a kelet-ukrajnai válságövezetből - jelentette be pénteken Pavel Klimkin ukrán külügyminiszter.

"Egyértelmű utasítást kaptunk a fegyverek visszavonására... Az ukrán katonák most megkezdték a visszavonás folyamatát" - mondta Klimkin az ukrán parlamentben. A külügyminiszter hozzátette, hogy folynak már az egyeztetések az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) arról, hogy szervezet miként tudná maradéktalanul végrehajtani a csütörtöki minszki megállapodásból eredő feladatait - írta a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

A külföldi fegyveres csoportok kelet-ukrajnai kivonásának időpontját még nem határozták meg, de dolgoznak rajta - tette hozzá a miniszter. Mint mondta, megkapták a megerősítést a valamennyi fegyveres alakulat kivonására vonatkozó utasításról, konkrét időpont még nincsen, de dolgozni fognak folyamat időbeli keretein. Hozzátette: egyértelmű utasítást kaptak, hogy pénteken valamennyi foglyot engedjenek szabadon a másik fél által fogva tartottakért cserébe. Mint mondta, már ennek előkészítésén is dolgoznak.

A minszki tűzszüneti megállapodás értelmében az EBESZ-nek kell ellenőriznie a fegyvernyugvás betartását és a nehézfegyverzet visszavonását, illetve a külföldi fegyveres alakulatok, haditechnikai eszközök és zsoldosok kivonása Ukrajna területéről ugyancsak a szervezet felügyeletével történik.

Klimkin leszögezte, hogy a kelet-ukrajnai eseményekben részt vevők számára történő közkegyelmet kizárólag az ukrán parlament által pénteken tárgyalt törvény értelmében biztosítják, a fegyveresek vezetőinek adott kegyelemről nincsen szó.

A miniszter az Interfax jelentése szerint hangsúlyozta, hogy semmilyen módon sem részesülhet közkegyelemben az, aki emberiesség elleni bűncselekményeket követett el. Hozzátette: ez azt az álláspontot egyértelműen hangsúlyozták a csütörtöki tárgyalásokon.

A minszki dokumentumhoz csatolt "megjegyzések" között az is szerepel, hogy büntetlenséget élveznek a Donyeck és Luhanszk megye egyes körzeteiben történt eseményekkel kapcsolatba hozható személyek.

A Radikális Párt frakcióvezetőjének, Oleh Ljaskónak válaszolva - aki az kérdezte, ki hatalmazta fel a kijevi vezetést, hogy "Ukrajna alkotmányáról alkudozzon" - Klimkin kijelentette, hogy Ukrajna nem vállalt semmilyen kötelezettséget a Donyec-medencével kapcsolatos konkrét alkotmánymódosításokra. A külügyminiszter az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint leszögezte: a Donyec-medencei különleges rendszerre vonatkozó tárgyalásokat a legfelsőbb tanács által már elfogadott törvény, illetve ennek megvalósítása értelmében folytatják le.

A miniszter szerint a minszki megállapodásokban az áll, hogy a decentralizáció kérdéseit - a Donyec-medence tekintetében is - alkotmányreform keretében vizsgálják meg, és erre senki nem tett semmilyen - jogilag kötelező vagy politikai - kötelezettségvállalást a megállapodásban.

A megállapodás alkotmányreform végrehajtásáról is rendelkezik Ukrajnában. Az új alaptörvénynek a szöveg szerint 2015 végéig kell hatályba lépnie, illetve addig kell elfogadni a Donyeck és Luhaszk megye egyes kerületeinek különleges státusáról rendelkező törvényt is.