Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Álvalóság az orosz televízióban?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vlagyimir Putyin orosz elnök a televízió feletti teljes ellenőrzés megszerzésével olyan propagandaeszközhöz jutott, amely a kormány érdekeinek megfelelő alternatív virtuális valóságot teremt - írta friss elemzésében a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat.

A cikk szerzője, Peter Pomerantsev példaként említi: a Kreml irányította orosz televíziós csatornák által felépített álvalóságban a NATO Oroszország megszállására készül, Ukrajnában neonácik kerültek hatalomra, Barack Obama amerikai elnök pedig minden ébren töltött percében összeesküvéseket sző Moszkva ellen.

A brit szakember felhívja a figyelmet arra, hogy nem csupán a cenzúráról van szó, ugyanis számos hiteles hírforrás is elérhető Oroszországban (jóllehet a független hírek többsége csak írott formában, az online vagy a nyomtatott sajtóban hozzáférhető). Bár a még mindig az orosz lakosság legfőbb hírforrásának számító televízió a Kreml irányítása alatt áll, az ország még így is jóval nyitottabb napjainkban, mint amilyen a Szovjetunió volt harminc évvel ezelőtt.

A média feletti kontroll nagyban hozzájárult Vlagyimir Putyin támogatottságának növekedéséhez. Részben a tévé műsorai vezettek a hazafias érzelmek fellángolásához a lakosság körében, ami lehetővé tette az államfő számára, hogy a nyugati szankciók dacára folytassa agresszív külpolitikáját - ez pedig jól érzékelteti a kormányzati propaganda jelentőségét. Putyin tudatában van ennek, és nagyon is komolyan veszi a propaganda szerepét.

A Kreml által közvetített virtuális valóságban még a külföldön élő - és így a független sajtóhoz könnyebben hozzáférő - mintegy 30 millió orosz közül is sokan hisznek. Jó példa erre, hogy az észtországi oroszok több mint fele még mindig meg van róla győződve, hogy Tallinn a második világháború után önként adta fel a függetlenségét és csatlakozott a Szovjetunióhoz.

Pomerantsev szerint Putyinnak a hatalomra kerülését követően a tévécsatornák feletti ellenőrzés megszerzése volt az egyik első intézkedése, és azóta is azon mesterkedik, hogy azokat minél inkább alávesse céljainak.

Lényeges különbség a szovjet korszakhoz képest, hogy a mai orosz csatornák ontják a szórakoztató műsorokat. Az orosz médiavállalatok nyugati tanácsadók segítségével olyan műsorokat - tehetségkutatókat, vígjátéksorozatokat - készítettek, amelyekre sokan kíváncsiak. A hidegháborúban a Nyugat egyik legfőbb vonzereje éppen a szórakoztatóiparában rejlett, a putyini Oroszországban, amely ezt a hátrányt kiküszöbölte, azonban lehetséges egyszerre rajongani a nyugati popsztárokért és gyűlölni az Egyesült Államokat.

Az orosz televíziók a közönség megnyerése után rafinált trükkökkel elkezdik újraformálni a nézők világképét, a folyamat a kritikai gondolkodás elleni támadással kezdődik. A csatornák sorozatban gyártják az összeesküvés-elméleteket az oroszországi és ukrajnai tüntetések mögött álló állítólagos amerikai ügynökökről és a minden sarkon leselkedő egyéb veszélyekről. "Véletlen egybeesés? Nem hinném" - ez Dmitrij Kiszeljov, az egyik népszerű orosz talkshow műsorvezetőjének bevett nyelvi fordulata.

Pomerantsev cikke szerint az orosz televíziók a nézők kritikai védvonalát kikapcsolva szándékosan rájátszanak a lakosság érzelmi traumáira. Gyakran emlékeztetnek a nélkülözésekkel teli kilencvenes évekre, megjegyezve, hogy a Nyugat akkor örvendezett Oroszország meggyengülése láttán. A tévék gyakran idézik fel a két világháború óriási emberveszteségét is. Újra felszakítják a sebeket, ahelyett, hogy begyógyítanák azokat. Kiszeljov és más kommentátorok például a 2014-es ukrán forradalom vezetőit következetesen a második világháborúban a nácikkal együttműködő nacionalista vezér, Sztepan Bandera követőinek állítják be, akinek a nevét az oroszok a nácik kegyetlenkedéseivel kötik össze. A tévék a kritikai megközelítés mellőzésével nem azt segítik elő, hogy a nézők lezárják a múltbeli sérelmeket. Ellenkezőleg, még sebezhetőbbé teszik a közönséget azáltal, hogy a rossz élmények újraélésére késztetik, végső megbékélés nélkül - írta az elemző.

A televízió ezután megteszi a végső lépést: a nézők felfokozott érzelmi állapotát úgy oldja fel, hogy a traumákkal szembeállítják, milyen győzelmeket arattak az állami vezetők Sztálintól kezdve Putyinig. Az érzelmileg felsebzett nézők számára a Kreml hősiességét kínálják kiútnak. Jellemző kedvelt televíziós szlogen: "Oroszország a saját lábára áll". Mindehhez mint habot a tortára adagolják a szükséges hamis információkat, és a közönség ezen a ponton már szinte bármit hajlandó befogadni.

A Kremlnek tizenöt évébe telt, amíg tökélyre fejlesztette a televízió ilyen, stratégiai felhasználását. Az ukrán válság kirobbanásáig ezen módszerek alkalmazása elsősorban Oroszországon belül fejtette ki a hatását, ma már azonban tekintélyes a nemzetközi kihatása is.

Brüsszelben és Washingtonban keresik a megoldást, miként semlegesíthetnék ezt az orosz információs hadjáratot. Szó esett orosz nyelven sugárzó, hiteles hírforrások létrehozásáról is, bár ezek nyilván nem tudnák felvenni a versenyt finanszírozásban az orosz tévécsatornákkal. A moszkvai kormánypropaganda fő "faltörő kosának" számító Egyes csatorna évi 850 millió dollárral (229 milliárd forint) gazdálkodhat.

A hivatalos propagandát ellensúlyozó műsorok Oroszországon kívüli sugárzása - például a Baltikumban és Ukrajnában - nem jelentene problémát, az országon belül azonban más a helyzet, a csatornák kiosztását ugyanis a kormány ellenőrzi. Esetleg már jelenleg is működő független társaságokkal, például az ellenzéki Dozsgy hírtévével kellene együttműködni. Az információs ellenhadjárat akkor lenne hatékony, ha a Nyugat által támogatott alternatív hírforrások széles közönség számára elérhetőek lennének és rendszeresen sugároznának - állapította meg Pomerantsev.